Több mint duplájára emelkedik Orbán Viktor miniszterelnöki fizetése
A miniszterelnök havi bruttó bevétele 4,8 millióra ugrik.
A miniszterelnök havi bruttó bevétele 4,8 millióra ugrik.
Borne úgy lett miniszterelnök, hogy előtte soha nem szerepelt helyi vagy országos választáson, ami ritkaság Franciaországban. Most viszont indul a júniusi nemzetgyűlési választáson. Macron reményei szerint mindkét oldalról bevonz szavazókat.
Karl Pachner egyenesen azt írta a Facebookon, „tisztességes dolog lenne”, ha Orbán Viktor szívrohamot kapna. Bejegyzése diplomáciai vihart kavart, és ugyan törölte a bejegyzést, de a bukását ezzel nem tudta már elkerülni.
Michael Gahler véleményét a Néppárt a hivatalos csatornáján is megosztotta.
Pityinger László – ahogy ő fogalmazott – rájött néhány dologra. A kormányfő szerinte most kifejezetten jót akar az országnak.
A Belvárosi Nagytemplomban lesz az istentisztelet.
Egyelőre nem világos, hogy mit készül közölni a kormányfő.
A miniszterelnök szerint fel kell készülnünk a 2024-es, sorsdöntő európai választásokra.
A Párbeszéd képviselői nemmel szavaztak Orbán Viktor miniszterelnökké választására.
Orbán Viktor megválasztása utáni beszédében az elkövetkezendő tíz év kihívásairól beszét, szerinte bizonytalan, gazdaságilag nehéz, háborús évtized jön, amire a kormány megfelelő választ fog tudni adni.
A Momentum becsületesebb és felelősebb kormányt szeretne a nemzet élén látni.
A miniszterelnök-választást előreláthatólag délután fél háromkor tartja az Országgyűlés.
A horvát külügynek nem tetszett, amit a miniszterelnök a Magyarországtól elvett tengerekről mondott.
Hivatalosan egyelőre semmit sem közöltek arról, hogyan alakul át a kormányzati struktúra, Orbán Viktor mindössze annyit mondott, hogy sok és mélyreható változás következik. A kiszivárgott hírek szerint az egyik újdonság a „héjszerkezetű” struktúra lehet, Orbán és környezete pedig még hangsúlyosabb lesz a döntéshozatalban.
Olyan tagokat akar új kormányába választani a miniszterelnök, akik képesek megvédeni Magyarországot a leselkedő veszélyekkel szemben. Orbán megmondta, hogy nem kéretheti magát a kiszemeltje, mert kormánytagnak lenni a legnagyobb megtiszteltetés.
A parlamenti választás és újabb miniszterelnöki felkérése óta először nyilatkozott a Kossuth rádióban Orbán Viktor. Beszélt az uniós szankciócsomagról, Magyarország energiabiztonságáról, a háborúról és a kormányalakításról is.
Farmer, zakó, nagy tervek, mindez egy étteremben kedden délután.
A héten csúcsra járatja a kormányfő az információként nehezen értelmezhető üzeneteket.
Egy OlaNO-s politikus lusta dilettánsnak nevezte a gazdasági minisztert, amiért nem alkudott ki jobb feltételeket Szlovákia számára az olajembargó elfogadása előtt. Az ő kritikájára reagált Eduard Heger miniszterelnök.
Macron keze kicsit balra húzott, miután heteken át gondolkodott a miniszterelnök személyén.