Novemberben próbálnak újra államfőt választani Moldovában
A moldovai parlament november 18-án ismét megpróbálja megválasztani az ország elnökét - jelentették be csütörtökön Chisinauban. Moldovának 2009 szeptembere óta nincs államfője.
A moldovai parlament november 18-án ismét megpróbálja megválasztani az ország elnökét - jelentették be csütörtökön Chisinauban. Moldovának 2009 szeptembere óta nincs államfője.
MTI
Moldovai és amerikai szervek egy kilogramm erősen dúsított urán után nyomoznak, azt gyanítva, hogy a hasadóanyag bűnözők kezébe került.
MTI
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) nem tervez válaszlépést a moldovai szurkolók Magyarországot sértő transzparensei miatt, amelyeket a két csapat keddi Európa-bajnoki selejtezőjén feszítettek ki.
MTI
MTI
hvg.hu
Legyőzte Magyarország Moldovát idegenbeli Eb-selejtezőn kedd este. A védő Vanczák talált először a moldáv kapuba. A második félidőben egy szabályos Rudolf-góltól fosztotta meg a magyar csapatot a horvát bíró. A 82. percben Rudolf - immár megadott - találata után kettőre növeltük az előnyünket. Közben a svédek ötöt lőttek San Marinónak, így maradtak lépéselőnyben, hiszen ugyanannyi pontjuk van, mint a magyaroknak, mi viszont eggyel több meccset játszottunk.
Szegő Iván Miklós
Kedd este fontos EB-selejtezőt játszik a magyar fociválogatott. A Moldova elleni, idegenben zajló mérkőzés azért lett hirtelen rendkívüli jelentőségű, mert a magyar csapat pénteken legyőzte a jóval esélyesebb svéd együttest. Így még továbbra is van esélye a magyaroknak arra, hogy megszerezzék a pótselejtezőt érő második helyet az E csoportban.
MTI
MTI
hvg.hu
A horvát Ivan Bebek vezeti kedden a Moldova-Magyarország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt - olvasható a kontinentális futballszövetség, az UEFA honlapján.
MTI
Letartóztattak Moldovában hat helyi állampolgárt, akik több kilogramm radioaktív anyagot - 235-ös izotópszámú uránt - akartak eladni egy afrikai, muzulmán országból való vevőnek - közölte szerdán a moldovai rendőrség.
MTI
Felrobbant egy orosz rendszámú autó a moldovai főváros, Chisinau központjában kedden, egyes feltételezések szerint bérgyilkossági kísérlet történt, amelynek az ország teniszszövetségének az elnöke volt a célpontja.
MTI
Felrobbant egy orosz rendszámú autó a moldovai főváros, Chisinau központjában kedden. Egy férfi súlyosan megsérült.
MTI
Moldova idén áprilisban megkapja a Nemzetközi Valutaalap 574 millió dolláros hitelének harmadik, 77 millió dolláros részletét - közölte az IMF moldovai küldöttségének vezetője.
MTI
Elsüllyedt egy moldovai teherhajó vasárnap délelőtt az izraeli partoknál, de a rajta lévő összes embert, a 11 fős legénységet a rossz időjárás ellenére sikerült kimenteni - közölte az izraeli tengerészeti hatóságok egyik tisztségviselője.
MTI
Európa-bajnoki selejtezőn 1-0-ás vereséget szenvedett a magyar U19-es labdarúgó-válogatott Tatabányán a csoport leggyengébb ellenfelétől, Moldovától.
unknown
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn egynapos hivatalos látogatásra Moldovába utazik, ahol Vladimir Filat miniszterelnökkel és Mihai Ghimpu parlamenti elnökkel, az ország ideiglenes államfőjével folytat tárgyalásokat.
MTI
Kedden feloszlatta a moldovai parlamentet az ország ügyvezető elnöke, és november 28-ára kiírta az előre hozott választásokat.
MTI
Mivel a moldovai parlamentnek nem sikerült megválasztania a köztársasági elnököt, a törvényhozást fel kell oszlatni - döntött kedden a chisinaui alkotmánybíróság.
MTI
Utoljára tavaly áprilisban, a Málta felett aratott 3-0-s budapesti győzelem alkalmával szerzett legalább két gólt a magyar labdarúgó-válogatott, amely kedden este 2-1-re verte Moldovát az Európa-bajnoki selejtezőn, az újpesti Szusza Ferenc Stadionban.
MTI
Két ellentétes félidő - nagyon gyenge első és lendületes második - után a magyar válogatott 2-1-re legyőzte Moldova nemzeti csapatát a budapesti Európa-bajnoki selejtezőn.
hvg.hu
Az alacsony részvétel miatt nagy valószínűséggel érvénytelen a vasárnapi moldovai népszavazás, amely arról szólt, hogy közvetlenül az állampolgárok válasszák-e meg az ország államfőjét, vagy a parlament.
MTI
Közel két kilogramm 238-as sugárzó urániumizotópot foglalt le a moldovai rendőrség csempészeknél, akik kilencmillió euróért akarták külföldön értékesíteni szerzeményüket - jelentette be kedden a moldvai belügyminisztérium szóvivője.
MTI
Moldova felszólította Oroszországot, hogy vonja ki katonáit az ország keleti, szeparatista területéről, ahol majd két évtizede állomásoznak.
MTI