#molesztálás

A főapát elmondta, milyen gyermekbántalmazás történt Pannonhalmán
 

A főapát elmondta, milyen gyermekbántalmazás történt Pannonhalmán

Várszegi Asztrik szavaiból hasonló eset világlik ki, mint amit a 444 tárt fel a későbbi MTV-alkalmazott Sipos Pállal kapcsolatban. A pannonhalmi sztártanár erős érzelmi köteléket alakított ki diákjaival, és ezzel jó teljesítményre sarkallta őket. Közben azonban a szoros viszonyt arra használta ki, hogy "illetlen érintésekkel" nyúljon hozzájuk. Áldozatai eddig azért nem jelentkeztek, mert nem akartak ártani a gimnázium hírnevének. Az érintett tanár már kilépett a rendből, a rendőrség pedig vizsgálja az ügyet.

hvg.hu hvg.hu







Etikai vizsgálatot indít az MTVA Sipos Pál ellen
 

Etikai vizsgálatot indít az MTVA Sipos Pál ellen

Visszamenőleges etikai vizsgálatot indít a köztévé a fiatalkorúakat molesztáló volt tanár ellen annak ellenére, hogy a férfi a közmédia integrációja előtti MTV alkalmazottja volt, akire sosem érkezett panasz.

hvg.hu/OS hvg.hu/OS


Két feltételt is szabtak a molesztáló Siposnak a szülők
 

Két feltételt is szabtak a molesztáló Siposnak a szülők

Ajánlatot tett diákoknak, ezért kellett távoznia – mindössze ennyit tudtak, ezt is csak pletyka szintjén annak az elit gimnáziumnak a tanárai, amelynek tanulóit 25 évvel ezelőtt a magyartanáruk molesztálta. A neves iskola vezetői először álltak ki, és egy szűk körű sajtóbeszélgetésen azt bizonygatták: az érintett diákok és szüleik összezártak, a téma tabu volt, az eljárást mindenki meg akarta úszni – így lett a végeredmény a zaklatás évtizedekig tartó elhallgatása.


 

"Kitekerték volna a nyakát" – tévések a diákokat molesztáló kollégájukról

Sokkolta a tévés szakmát is, hogy egykori kollégájukról múlt héten - 25 év után - kiderült: még tanárként molesztálta a középiskolás diákjait. A köztévében évekig vele együtt dolgozók abban biztosak, hogy hiába vett részt ifjúsági műsorokban, nem ismétlődtek meg az elit gimnáziumban történtek az MTV-nél, mert ebben a zárt, speciális világban azonnal kiderült volna. Ugyanakkor nagykorú, fiatal fiúkról szóló pletykák ismertek voltak. A tévések reakcióiban egyszerre van jelen az utólagos hüledezés, az egykori kolléga magasztalása és a hárítás. A hvg.hu Sipos Pál egykori tévés munkatársait kérdezte.

hvg.hu hvg.hu



Most főiskolán oktat a diákjait molesztáló tanár
 

Most főiskolán oktat a diákjait molesztáló tanár

Jelenleg is az egyik országosan elismert főiskola tanára az az S. Pál, akiről múlt héten - több évtized után derült ki -, hogy gimnáziumi tanárként molesztálta a tanítványait. Óraadóként többféle képzésben is tanít, pár hónapja még felvételiztette is a főiskolára jelentkező gimnazistákat. A hvg.hu úgy tudja, ezek után elküldik, pedig szeptembertől az ő vezetésével indult volna az új, kreatív producer szakirány.




Blikk: Nem 4, hanem 27 gyereket molesztált a csepeli nevelő
 

Blikk: Nem 4, hanem 27 gyereket molesztált a csepeli nevelő

A nyomozati szakasz lezárult a Burattino iskolában történtek ügyében, tárgyi bizonyítékokat, mobiltelefonokat foglalt le a rendőrség. A készülékekben olyan üzeneteket és hangfelvételeket is találtak, amelyek a testnevelőtanárként dolgozó nevelő bűnösségét bizonyíthatják.

hvg.hu hvg.hu



30 kilós nevelt lányát erőszakolta a 130 kilós juhász - 13 évre ítélték
 

30 kilós nevelt lányát erőszakolta a 130 kilós juhász - 13 évre ítélték

A kislány még csak 9 éves volt, amikor nevelőapja molesztálni kezdte. Rögtön szólt az anyjának, de a nő azt mondta, hagyja csak a férfire, majd abbahagyja. De a juhász még évekig folytatta. Közben a gyereket bántalmazták és súlyosan el is hanyagolták, volt, hogy egy hétre magára hagyták élelem és pénz nélkül, miközben neki kellett ellátni az állatokat a ház körül. A kislány úgy menekült meg, hogy a polgármesteri hivatalhoz fordult.

MTI MTI