szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Baywatchból ismert színésznő jótékonysági alapítványt grundolt, amelyet egy cannes-i fogadáson mutatott be. Hosszasan beszélt arról, milyen szexuális bántalmazásokon esett át kislány és tinédzser korában.

A kislányként átélt többszörös szexuális zaklatás és erőszak túlélésében az állatok segítettek Pamela Andersonnak - monda el az amerikai színésznő új jótékonysági alapítványa bemutatásán Cannes-ban.

A Pamela Anderson Foundation csoportokat és egyéneket is támogat, mindazokat, akik "az emberi jogok, az állatok jogai és a környezetvédelem élvonalában" küzdenek - ismertette célkitűzését a színésznő, aki alapítványát a cannes-i filmfesztivál első hétvégéjén, egy jachton megrendezett fogadáson mutatta be. 

Pamela Anderson civilben, futóként
Facebook / Pamela Anderson

A színésznő előre lejegyzett beszédét felolvasva nehéz gyerekkoráról vallott. Felidézte, hogy a szülei igyekeztek vigyázni rá, de apja alkoholista volt, sokszor haza sem ment, anyja pedig két helyen is felszolgált. Hat- és tízéves kora között női bébiszittere molesztálta, 12 éves korában pedig egy barátjuk házában erőszakolta meg egy 25 éves férfi, a házigazda barátja. Kilencedikes korában az akkori fiúja mulatságból hat barátjával együtt követett el rajta erőszakot.

Anderson hozzáfűzte: anyja amúgy is eleget szenvedett, nem beszélt neki az átélt szörnyűségekről, hogy ne törje össze még jobban a szívét.

Elmondta, hogy csupán az állatok és természet szeretete segítette át a történteken és adott neki erőt a túléléshez. Egészen gyermeke megszületéséig csak az állatok voltak az igazi barátai. "Aztán ráébredtem, hogy az emberiség szenved és a gyermekeink tökéletesnek születtek" - fogalmazott.

Pörög a lakáspiac: úgy nő a kereslet, hogy azzal a kínálat nem bír lépést tartani, és az adásvételek is kilőttek

Pörög a lakáspiac: úgy nő a kereslet, hogy azzal a kínálat nem bír lépést tartani, és az adásvételek is kilőttek

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

Nagyon kikapott a Fidesz jelöltje Pápán az időközi választáson

Nagyon kikapott a Fidesz jelöltje Pápán az időközi választáson