Még két európai államfő mondott nemet Putyin meghívására
A szlovén államfő helyett a külügyminiszter, a horvát államfő helyett pedig a moszkvai nagykövet vesz részt csak a május 9-i moszkvai győzelmi napi ünnepségeken.
A szlovén államfő helyett a külügyminiszter, a horvát államfő helyett pedig a moszkvai nagykövet vesz részt csak a május 9-i moszkvai győzelmi napi ünnepségeken.
MTI
MTI
hvg.hu
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető mégsem vesz részt a második világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából rendezendő moszkvai ünnepségen május 9-én – közölte csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője.
MTI
A győzelem napi moszkvai parádén 110 kínai katona is részt vesz majd, a 68 meghívott államfőből viszont csak 26-an lesznek ott.
MTI
Oroszországban az első negyedévinél is nagyobb lehet a gazdaság visszaesése a második negyedévben – vélte az orosz gazdaságfejlesztési miniszter, aki szerint a nyár végén defláció is lehet egy-két hónapig.
MTI
Összeütközött 23 gépjármű hétfő hajnalban az orosz fővárost, Moszkvát övező körgyűrűn, két ember meghalt, öt megsérült.
MTI
A Jutarnji List szerint Oroszország trójai falóként használja Magyarországot és Görögországot az EU-ban, az EU-n kívül pedig Szerbiát, Macedóniát, Montenegrót, és félénken Horvátország felé is hívogató szavakat küld.
MTI
Megdőlni látszik a vád egy része a moszkvai kereskedelmi kirendeltség eladásának perében. Az értékbecslők ugyanis a múlt héten lényegében visszavonták a vád alapjául szolgáló saját jelentésüket.
Milos Zeman cseh köztársasági elnök május elején Moszkvába utazik a második világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmával tartandó emlékünnepségre, de a katonai díszszemlén nem vesz részt.
MTI
MTI
hvg.hu
Egyre kényesebb üggyé válik az a moszkvai ünnepség, amelyet a második világháborús európai győzelem 70. évfordulója alkalmából szerveznek. Oroszország ukrajnai politikája miatt az uniós vezetők nem mennek el az eseményre, de több mint 20 állam vezetői már megerősítették, hogy ott lesznek Moszkvában május 9-én. Azt nem tudni, hogyan döntött a magyar köztársasági elnök – derül ki a Népszabadság kedden megjelent cikkéből.
hvg.hu
A szerelvény és a peron közé szorult szombat este egy 70 éves idős nő lába a moszkvai metró Markszisztszkaja állomásán. Az utasok összefogtak, hogy kimentsék a szerencsétlenül járt asszonyt. Szó szerint minden kézre szükség volt. Videó.
hvg.hu
Szerdán Moszkvában kezd tárgyalásokat a görög miniszterelnök, és lapértesülések szerint Oroszország olcsóbb gázt és hitelt akar majd felajánlani.
MTI
Bezárja moszkvai éttermét Pierre Gagnaire Michelin-csillagos francia sztárszakács, a Les Menus helyén a Lotte szállodában a modern európai konyhát reprezentáló étterem nyílik.
MTI
A földművelésügyi miniszter szerint Kiss Szilárd értékes munkát végzett mint agrárattasé: hivatali idejében jelentősen nőtt a mezőgazdasági kivitel Oroszországba. "Hogy magánemberként milyen tevékenységet folytatott, arra nincs rálátásom" – mondta Fazekas Sándor egy interjúban a letartóztatott attaséról, aki a hírek szerint prostituáltaknak is szerzett vízumot.
MTI
MTI
hvg.hu
Egy cseh kisgépnek nem nyílt ki a futóműve, és bár túlcsúszott a pályán, senkinek nem esett baja.
MTI
Nem ment át a nemzetbiztonsági átvilágításon, mégis miniszteri megbízottkén dolgozhatott Moszkvában Kiss Szilárd, akiről az a hír járta, hogy orosz prostituáltak egész sorának intézett vízumot – írja az Index.hu Kiss Szilárdról szóló cikksorozatának harmadik részében.
hvg.hu
Angela Merkel német kancellár nem vesz részt május 9-én Moszkvában a náci Németország felett aratott győzelem 70. évfordulójára szervezett győzelem napi ünnepségeken, de másnap ellátogat az orosz fővárosba – jelentették be szerdán Berlinben.
MTI
Simicska Lajos ismét nagyot dobott, azt állította a Mandinernek, hogy Orbán Viktort arra kérték, jelentsen róla, majd ezt az állítását az ATV-nek is megerősítette.
hvg.hu
Tizenöt év börtönre ítélt pénteken egy moszkvai törvényszék egy korábbi szibériai rendőrt, akit hazaárulás vádjában találtak bűnösnek. A volt rendőr az orosz hatóságok pénteki közlése szerint beismerte, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek próbált adatokat kiszivárogtatni.
MTI
Szabadon engedték Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust pénteken Moszkvában, miután letöltötte a tizenöt napos elzárásra vonatkozó büntetését – közölte Navalnij sajtótitkára.
MTI
A Nyemcov-gyilkosság ügyében nyomozóknak már vannak gyanúsítottjaik - írta csütörtökön az RBK Daily című orosz napilap.
MTI