Taki bácsi, Etus és a többiek – ahogy Wes Anderson látná a Szomszédokat
A legendás magyar gazdagréti teleregény bevezetőjét dolgozták át Wes Anderson formavilágára.
A legendás magyar gazdagréti teleregény bevezetőjét dolgozták át Wes Anderson formavilágára.
hvg.hu
A színész meglepően mélyen értelmezi az általa alakított ikonikus baba karakterét.
hvg.hu
Csak egyetlen jelenetben szerepel majd az új évadban, de az előzmények fényében már ez is kész csoda.
hvg.hu
A műsorváltozás a szombat esti műsorsávot érinti.
hvg.hu
Az új filmről egyelőre nem tudni sokat, de a téma már megvan.
hvg.hu
A Cannes-i nagydíjas alkotáshoz a magyar állami filmtámogatásnak semmi köze nem volt.
hvg.hu
Kategóriájában kilenc éve versenyzett utoljára magyar alkotás.
hvg.hu
Finisébe fordult a 76. cannes-i filmfesztivál, de még az utolsó napokra is jutott pár gyöngyszem. Juliette Binoche még édesebb kulináris gyönyörökre invitál, mint a Csokoládéban, a finnek még búskomorabb alkoholisták, mint a magyarok, és Wes Anderson sztárparádéjából csak Scarlett Johansson tud kiemelkedni. Cannes-i podcastsorozatunk utolsó adását hallhatja.
Onozó Róbert
Onozó Róbert
Varga Ferenc (Cannes)
A nyáron érkező film traileréből kiderül, hogy Barbie és Ken miként érvényesül a rózsaszín univerzumon kívüli világban, ahol az emberek egy idő után teljesen kiborulnak tőlük.
hvg.hu
A 80 éves Ternovszky Béla előtt tiszteleg a Filmio. Ingyen nézhető a Macskafogó 2. és egy korai Ternovszky-rövidfilm is. Gyereknapon pedig rajzfilmeket lehet nézni.
hvg.hu
A cannes-i filmfesztivál hagyományosan bemutat minden évben egy-egy nagy dobásnak ígérkező tévéprodukciót a hivatalos programjában. Idén az HBO júniusban érkező botránysorozata, Az idol (The Idol) című kapott versenyen kívüli gálavetítést. Az első két rész alapján szórakoztató bűnös élvezetre számíthatunk, amelyben Johnny Depp és Vanessa Paradis lánya, Lily-Rose Depp minden gátlásától megszabadul Rév Marcell kamerája előtt. Kilencedik cannes-i podcastunkban a magyar operatőrrel is beszélgetünk.
Onozó Róbert
Onozó Róbert
Varga Ferenc (Cannes)
A színésznő Cannes-ban arról beszélt, hogy pályája során került már olyan helyzetekbe, amikbe nem kellett volna.
hvg.hu
Nemsokára levelet kapnak a fiókukat másokkal megosztó Netflix-felhasználók.
hvg.hu
Félidőn túl is tovább dübörög tovább a cannes-i filmfesztivál. Egy esős és iszonyatosan sűrű hétvége után újra kisütött a nap, és helyszíni tudósítóink Jude Law és Alicia Vikander kosztümös drámájának kapcsán értekeznek a karrier és a család összeegyeztethetőségéről, majd kitárgyalják a versenyprogram újabb csúcspontját, az Anatomy of a Fallt. Itt a cannes-i podcast nyolcadik adása.
Onozó Róbert
Onozó Róbert
Varga Ferenc (Cannes)
Vin Diesel, a Halálos iramban filmes franchise szereplője és producere elárulta, hogy már dolgozik a spinoffokon.
hvg.hu
Nevéhez kötődik minden idők egyik legsikeresebb magyar animációs filmje, a Macskafogó, valamint a Kérem a következőt! és a Mézga Család és a Gusztáv rajzfilmsorozat, de dolgozott Jankovics Marcellal is, a János vitézen. Ternovszky Béla 2022-ben Kossuth-díjat kapott.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Thor-filmek és A beavatott-sorozat sztárja Olaszországban forgatott, és az 59. szülinapjára készült, egyelőre nem tudni, mi okozta a halálát.
hvg.hu
A hétvége második napján is folytatódott a sztárdömping Cannes-ban. Láttuk Leonardo DiCapriót, Jennifer Lawrence-t, Natalie Portmant és Robert De Nirót, de még a kávézóban és a széksorok közt is hírességekbe botlottunk. Filmek terén jó hír, hogy visszatért Michel Gondry, és hogy Afrikából is érkeznek új tehetségek.
Onozó Róbert
Onozó Róbert
Varga Ferenc (Cannes)
Az Oscar-díjas színész egy ukrán filmrendezők által jegyzett filmantológia utolsó részében fog játszani.
hvg.hu