A legnagyobb Oscar-várományos film tarolt a SAG-díjátadón is
Négy díjat vihetett haza a hollywoodi színészcéh gálájáról a Minden, mindenhol, mindenkor című sci-fi.
Négy díjat vihetett haza a hollywoodi színészcéh gálájáról a Minden, mindenhol, mindenkor című sci-fi.
hvg.hu
Afrika legnagyobb filmfesztiválját a terrorizmus és erőszakhullámok sújtotta Burkina Fasóban tartják.
MTI
Ezt ő maga nyilatkozta a SAG Awards gála előtt, ahová lányával érkezett meg. A színésznő már csak bottal tud járni, de azon egy felirattal üzent a betegségének.
hvg.hu
Hihetetlennek tűnik, de a dokumentumfilmeseknek mégis sikerül megmutatniuk, mennyire könnyű egy manipulátor karmai közé kerülni. Lawrence Ray egy évtizeden át láncolta magához fiatalok egy csoportját. Az ígérte nekik, hogy „megjavítja őket”, de közben a személyiségüket és a valóságukat is széttörte. Az Ellopott fiatalság: Egy szekta karmaiban című dokumentumfilm egyik legijesztőbb üzenete nem is az, hogy mit tud tenni az áldozataival egy szörnyeteg, hanem hogy ez szinte bárkivel megtörténhet.
Az Amerikai Producerek Céhének díját az Oscar egyik előrejelzőjeként kezeli a szakma, mert a legjobb díjat nyert filmek többsége eddig Oscart is kapott.
hvg.hu
Nicolas Philibert francia dokumentumfilmes Sur l'Adamant (Az Adamanton) című munkáját tüntették ki a legjobb filmnek járó Arany Medve díjjal a 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) szombaton.
MTI
A Los Angeles-i székhelyű Arbelos filmforgalmazó szerezte meg a felújított Szürkület tengerentúli vetítési jogait.
hvg.hu
Ráadásul állítólag még spinoff vagy előzménysorozat sem készül majd, valódi búcsúról van szó.
hvg.hu
A legendás amerikai filmrendező, képzőművész és író új egyszemélyes előadói estjét hozza a MOMKlutba április 4-én.
hvg.hu
J.R.R. Tolkien műveiben vannak még megfilmesítendő részletek.
MTI
Bíznak abban is, hogy Jimmy Kimmel műsorvezetőként képes kezelni a váratlan szituációkat is.
MTI
A Médiatanács vizsgálatot indított.
MTI
Paul Mescal dühösen számolt be az esetről.
hvg.hu
Egészségi okok miatt a kosztümös filmekben sem látjuk majd a hírhedt ruhadarabot.
hvg.hu
Megjelent a Háromezer számozott darab című, egy neves filmfesztiválon már díjazott magyar film előzetese.
hvg.hu
Liam Neeson elárulta, miért nem vállalta el soha a 007-es ügynök szerepét.
hvg.hu
Az énekes a saját premierje miatt volt épp a német fővárosban.
hvg.hu
Hat Oscar-jelöléséből meglepő lenne, ha legalább Cate Blanchett ne kapná meg a legjobb női főszereplő díját, de a Tár című, különleges filmnek a legjobb film díjára is van esélye. Szinte mindenki imádja, de van ellenvélemény is: duplakritika.
A hétrészes HBO-sorozat Stanley Kubrick tervezett Napóleon-filmje alapján készülhet.
hvg.hu