Prosztatarákkal diagnosztizálták A Grace klinika sztárját
A sorozatban Dr. Richard Webbert alakító színész hangsúlyozta, hogy a korai felismerés életet menthet.
A sorozatban Dr. Richard Webbert alakító színész hangsúlyozta, hogy a korai felismerés életet menthet.
HVG
Az ausztrál színésznek tíz órán keresztül kellett a sminkszobában ülnie ahhoz, hogy szörnnyé alakítsák a Netflix új Frankenstein-adaptációjához – mindezt legalább húsz alkalommal.
HVG
Az árokbetemetés folytatódik.
HVG
Meryl Streep vérvörös magassarkújától húsz év után is megfagy a levegő.
HVG
Elsőként Ed Harris és Gazdag Gyula kapja a Robert Redford emléke előtt tisztelgő díjat.
HVG
Az Érzelmi érték című film meghozhatja az agyvérzésen átesett svéd színész első Oscar-jelölését.
HVG
A november 11. és 19. között zajló 22. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon idén a beszélgetések mellett hatvan, friss és művészileg kiemelkedő dokumentumfilmet láthat a közönség, amelyek különböző perspektívákból fedezik fel az emberi élet sokszínűségét. Ezekből ajánlunk néhányat.
A 81 éves O Jongszu ellen azért indult eljárást, mert illetlenül közeledett egy nőhöz még 2017-ben.
HVG
A Breaking Bad és a Better Call Saul alkotója új sci-fi sorozatában mindenki szó szerint krónikusan boldog, kivéve a főhőst, akinek az lesz a feladata, hogy visszahozza a világba a szomorúságot. Viszont van, aki nem ezt akarja.
Vörös László
Olasz Renátó első, állami támogatás nélkül, szinte ingyen forgatott nagyjátékfilmje, a Minden csillag egy olyan estét mutat be, amilyet talán mind átéltünk már harminc fölött. Ismerős, de egy bizonyos szintnél nem kéne, hogy ismerősebb legyen, mert nem akarunk benne magunkra ismerni. Kritika.
A szigorú ítész felelevenítette pályafutása legszörnyűbb filmjeit, amelyekre egy csillagot adott. És most azt az egyet is elvette. Julia Robertsnek rossz napja lesz.
HVG
Lee Tamahori 75 éves volt. Parkinson-kórral küzdött.
HVG
A Queen-film producere összeállt a Gladiátor írójával és a Védelmező rendezőjével. Főszerepben Jacko unokaöccse.
HVG
A Doctor Who és a Broadchurch alkotója Agatha Christie egyik klasszikusa, A hét számlap rejtélye című krimiből készített háromrészes sorozatot, amelynek most megjelent a magyar nyelvű trailere.
HVG
Korántsem biztos, hogy lesz hatása, de nem példátlan, amit a rajongók kérnek.
HVG
A sussexi hercegné Brie Larson oldalán tűnik majd fel egy hollywoodi romantikus komédiában.
HVG
A Szegény párák után másik szférák felé fordult Jorgosz Lantimosz: az alienek felé. Pontosabban egy olyan őrült felé, akinek meggyőződése, hogy a befolyásos cégvezető, akit foglyul ejtett, valójában andromédai űrlény. És a vitájuk túlzottan is emlékeztet a saját kommentháborúinkra. Kritika.
A magazin idén Jonathan Bailey-t választotta a világ legszexibb férfijává.
HVG
Inkább lesz felszabadult látszerész, mint szorongó színész – vallja Bacskó Tünde.
HVG