Két hét alatt több mint 87 ezer néző látta a február 19-én mozikba kerülő Itt érzem magam otthon című filmet. Holtai Gábor első nagyjátékfilmje a Nemzeti Filmintézet támogatása nélkül, független összefogásból és finanszírozásból készül.
A főszereplő Lovas Rozi mellett a filmben játszik Molnár Áron is, aki a pozitív nézői visszacsatolására kihívást épített. A Facebookon jelentette be: szeretnék elérni, hogy a filmjüknek több nézője legyen, mint a Rákay Philip és Szente Vajk által hétmilliárd forintból összerakott Most, vagy soha! című kurzusfilmnek. Ehhez 180 ezer nézőre van szükségük.
„Bizonyítsuk be ennek a rendszernek, hogy a magyar emberek jó magyar filmeket szeretnek nézni” – mondta Molnár Áron. A színész korábban arra is kérte a film iránt érdeklődőket, hogy támogassák a munkájukat és a független filmeket azzal, hogy nem töltik le az internetről, hanem moziban nézik meg a bemutató után.
Az autokráciák jellegzetessége, hogy egyre fogyatkozik azoknak a száma, akik az előnyeit élvezik – mondta Holtai Gábor rendező. Az Itt érzem magam otthon című, első nagyjátékfilmjében thriller- és horrorfilmes eszközökkel beszél a mai Magyarországról. Vajon politikai okokból próbálják a filmet nehéz helyzetbe hozni? Miért épp a választás elé időzítették a bemutatóját?