Mind a 106 egyéni választókerület lehetséges jelöltjeiről szó volt, de megállapodás még nem született az MSZP és az Együtt-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség pénteki egyeztetésén.
Az MSZP szerint kiskorúakat veszélyeztet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, amikor "csalinak használ" 18 éven aluliakat a dohányboltok ellenőrzésekor. A szocialisták ombudsmani vizsgálatot kezdeményeznek.
Pénteken elkezdődött a tárgyalás az MSZP és az Együtt–Párbeszéd Magyarországért szövetség között arról, hogy kiket indítsanak a 106 egyéni választókerületben a jövő évi parlamenti választáson. A négytagú munkacsoport célja, hogy augusztus végéig egyezségre jussanak, az utolsó szó azonban a listaállításról is döntő pártvezetőké lesz.
Az MSZP szerint a jelenlegi eljárási szabályok alapján nem lehet tisztességes választást tartani, a visszaélésekre lehetőséget adó szabályozás megkérdőjelezi a választások legitimitását.
Az MSZP szakpolitikusa szerint a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) nem ellenőrzi megfelelően a földbérletpályázatokban vállalt feltételek teljesülését.
Ismét fellángolt a vita a 2014-es országgyűlési választás tisztaságáról, és úgy tűnik, ettől a tematikától már nem is szabadulunk jövő nyárig. A borzongás tárgya, a levélben szavazás nem példa nélküli, a magyar rendszerben azonban olyan kiskapuk maradtak, amik valóban alapvetően alááshatják a rendszer iránti bizalmat. Csalni könnyebb lesz az új rendszernek köszönhetően; ahhoz azonban, hogy maga a választás elcsalható legyen, több körülmény – ma igen nehezen elképzelhető – együttállása kellene.
A héten kezdődik az MSZP és az Együtt-PM tárgyalódelegációi között az érdemi egyeztetés a 106 egyéni választókerület megosztásáról és a közös-, illetve külön listás indulásról - írta a Népszabadság csütörtökön.
Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő a Magyar Nemzet szerdai cikkére reagált így, amely szerint egy 2002-es megbízási szerződésből az derül ki, hogy Ron Werbernek a cége 50 ezer forintos órabérért készíthetett szóbeli elemzéseket az állami tulajdonú Magyar Követeléskezelőnek.
Folyamatosan zsugorodik a szocialista nagyipar fellegvára. Elvándorolnak a fiatalok, nyáron bezárt a főiskola, a vállalkozók nem jutnak hitelekhez. Bár a régi gyárépületek elbontásával több rom is eltűnhet Salgótarjánból, egyelőre nem látszik, hogyan lesz képes a munkanélküliségtől agyonsújtott város talpra állni. A helyi politikai elitnek 23 év alatt nem volt egy épkézláb ötlete Salgótarján megmentésére. Riport.
Az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) politikusai arra a hírre reagáltak, hogy a Fidesz-kormány idő előtt törleszti az IMF-től 2008-ban felvett hitelt.
Az MSZP szerint az átadáshoz közeledve a Fidesz politikusai láthatóan egyre jobban kedvelik az általuk korábban örökké szidalmazott négyesmetró-beruházást.
Az MSZP szerint a kormány sikernek állítja be a 2008-ban felvett IMF-hitel végtörlesztését, de elhallgatja a tényt, hogy ehhez elképesztő mértékű és léptékű piaci hitelfelvételre kényszerült, vagyis azt, hogy az olcsó hitelt drága hitelre sikerült váltania.
A szocialista Tukacs István szerint álegyeztetést folytatott hétfőn az egészségügyi államtitkárság az asztmás gyerekek ügyében, aminek semmi értelme nem volt.
Bár a Közgép a sajtóban és közvetlenül is meghívta Józsa Istvánt, hogy tájékozódhasson a cég működéséről, az MSZP frakcióvezető-helyettese nem élt a lehetőséggel, ezért a politikusnak a céggel kapcsolatos állításait a bíróság ítéli majd meg – közölte Puskár Anett, a Közgép kommunikációs igazgatója hétfőn.
Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, a székelyföldi Tusnádfürdőn elmondott szombati beszédével csak kormánya elmúlt három évi kudarcairól próbálta meg elterelni a figyelmet.
A teljes népesség körében lényegében változatlan a pártok népszerűsége, a pártválasztók körében kissé csökkent az MSZP támogatottsága - közölte a Társadalomkutatási Intézet (Tárki) a júliusi kutatásának eredményét. Az előző hónaphoz hasonlóan 26 százalékos a Fidesz-KDNP támogatottsága, az MSZP tábora pedig a júniusi 13 százalék után júliusban 11 százalék.
Újabb határidő járt le a BKV finanszírozásával kapcsolatban. A kormány annak a tízmilliárd forintnak csak egy részét utalta át, amelynek már júniusban Budapest kasszájában kellett volna lennie – írta közleményben az MSZP.