#MSZP


Új szolgálati nyugdíjrendszert ígér a katonáknak az MSZP

Az MSZP jövő évi kormányra kerülése esetén eltörölné a katonák szolgálati nyugdíját sújtó 16 százalékos terhet, valamint új típusú szolgálati nyugdíjrendszert vezetne be, amely ígéretük szerint méltányosan ellentételezné a honvédelemben eltöltött éveket.


Bepereli az MSZP-t a jászapáti fideszes polgármester

Jó hírnév megsértése miatt pert indít az MSZP ellen Pócs János Jászapáti fideszes polgármestere, miután a szocialista párt kedden, egy az MTI-hez eljuttatott közleményében azt állította, a városvezető francia érdemrendet hazudott magának.


Melegek: az MSZP-nél belefért, a polgári köröknél már nem

Csak kevesen merik vállalni identitásukat, ezért ennyire erős Magyarországon a homofóbia – véli az MSZP meleg munkacsoportjának vezetője. A 24 éves Waliduda Dániel a tavalyi budapesti EuroGames protokollfőnöke volt, és egyelőre nem tudja, politikai pályára lép-e, bár az MSZP-be belépett februárban. A munkacsoportnak heteroszexuális és párton kívüli tagjai is vannak – írja a Népszabadság. A jobboldalon a Sokszínű Magyarország Polgári Egyesület az alapítás után egy évvel feloszlatta magát.



MSZP: Francia érdemrendet hazudott magának egy fideszes polgármester

A szocialisták szerint Jászapáti polgármestere egy vitában azt mondta, felajánlották neki az egyik legrangosabb francia állami elismerést, a Mezőgazdasági Érdemkereszt tiszti fokozatát, de ő azt visszautasította. Az MSZP szerint Pócs Jánosnak az újabb közéleti botrány után ideje lenne lemondania.





MSZP: az ingatlanadót a Fidesz vezette be

Az MSZP szóvivőjének közlése szerint az ingatlanadót nem az MSZP készül bevezetni, hanem a fideszes önkormányzatok vezették be telek- és építményadó formájában. Török Zsolt ezzel Hoppál Péter Fidesz-szóvivő vasárnapi kijelentésére reagált, amely szerint a baloldal - hatalomra jutása esetén - csökkentené vagy megszüntetné a bankadót, a kieső bevételt pedig országos ingatlanadó kivetésével pótolná.



Botka: őszre létre kell hozni az ellenzéki választási szövetséget

Az MSZP a lehető legszélesebb demokratikus ellenzéki összefogás kialakítását szorgalmazza - mondta Botka László választmányi elnök szombaton, hangsúlyozva, hogy választási együttműködésről egyelőre Bajnai Gordon pártjával tárgyalnak. A választmány álláspontja, hogy őszre létre kell hozni az ellenzéki választási szövetséget.







Horváth Csaba oda fog figyelni a Margitszigetre

Az MSZP fokozottan odafigyel a leendő margitszigeti beruházásokra és ha kiderül, hogy az eredeti funkcióval ellentétes szándéka van a városvezetésnek, akkor összbudapesti népszavazást kezdeményez - jelentette be Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője csütörtöki sajtóbeszélgetésén.



MSZP: trafikmutyi után patikamutyi jön?

Az MSZP szerint a szerdán elfogadott egészségügyi salátatörvénnyel több száz patika lehet az államé. Tukacs István szocialista országgyűlési képviselő szerdán azt mondta: korábban is kétségbe vonták, hogy a patikusok egyöntetű akarata lenne a többségi tulajdon megszerzése a gyógyszertárakban, ezért nem értettek egyet azzal, hogy ezt kötelezővé tegyék.