Egymilliós jutalom a polgármesternek - kiakadt a kabai MSZP
A kabai képviselő-testület október 20-i zárt ülésén több mint egymillió forint jutalmat szavazott meg Szegi Emma független polgármesternek - közölte az MSZP kabai szervezete.
A kabai képviselő-testület október 20-i zárt ülésén több mint egymillió forint jutalmat szavazott meg Szegi Emma független polgármesternek - közölte az MSZP kabai szervezete.
hvg.hu
Várhatóan ismét összeér az Országgyűlés két ülésnapja, a parlament ugyanis feltételezhetően csütörtök reggel 8 óráig nem fejezi be szerdai napirendjének tárgyalását.
MTI
Az MSZP közleménye szerint hétfőről keddre virradóra az MSZP bebizonyította: számukra nemcsak szavakban, hanem tettekben is fontos a munkavállalók érdekvédelme. Erre a Fidesz azzal reagált: a szocialisták szabotálták a parlamenti munkát, s ezzel azt bizonyították, hogy a munkavállalók érdekeinél sokkal fontosabb számukra "a politikai balhé".
MTI
Haladéktalanul helyesbítik a Magyar Közlöny elektronikus változatát, amelyben egy tördelési hiba miatt került kötőjel helyett vessző a jövő évi adótörvények módosításáról szóló jogszabály kihirdetésébe.
MTI
A Fidesz-kormány és a miniszterelnök lemondott Kelet-Magyarországról, mivel számukra egyetlenegy olyan program sem élvez prioritást, amely bármilyen segítséget nyújtana a térségben élők számára - jelentette ki Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, frakcióvezetője szerdán Nyírbátorban.
MTI
Az MSZP szerint a jövő évi költségvetés főszámainak keddi elfogadásával a kormánytöbbség a gazdaságpolitikai irányváltás reményét is "kipaterolta".
MTI
Az MSZP célja a figyelemfelkeltés volt azzal, hogy a Munka törvénykönyvének keddre virradó éjszaka kezdődött és reggelig tartó részletes vitája alatt mindvégig biztosította az ellenzék többségét a parlamentben, meggátolva a napirendi pont tárgyalásának lezárását - hangsúlyozta Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes és Gúr Nándor, a foglalkoztatási bizottság szocialista elnöke kedden sajtótájékoztatón.
MTI
Az MSZP szerint nem egyes városi intézmények államosítása, hanem a képviselő-testület feloszlatása és új önkormányzati választás kiírása jelenthet megoldást Esztergom problémáira.
MTI
Az MSZP szerint a Fidesz aránytalan, az állampolgári akaratot nem tükröző, kispártellenes választási rendszert javasol, amely megnehezítené a közös ellenzéki jelöltek indítását.
MTI
Az MSZP szerint a nyugdíjasok már nem hisznek a miniszterelnöknek, így annak a nekik írt levelében megfogalmazott ígéretének sem, hogy a kormány garantálja ellátásuk értékállóságát és azt is, hogy rezsiköltségeik nem emelkedhetnek a nyugdíjaknál nagyobb mértékben.
MTI
Az MSZP szerint a kormány zsákutcába viszi a szakképzést, mert több milliárd forintot kivonnak a rendszerből, a törvénytervezet számos eleme pedig illúzió.
MTI
Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul az MSZP az egészségügyi intézmények államosítása miatt - mondta Horváth Csaba, a fővárosi MSZP frakcióvezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján.
MTI
Schiffer András nyílt levélben kérte fel az ellenzéki frakcióvezetőket, hogy januárban közösen nyújtsák be újra azokat az Alkotmánybíróság (AB) előtt fekvő ügyeket, amelyekben a három pártnak egyezik az álláspontja. - írja az MTI.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Önálló házőrség vigyázhatja jövőre a rendet a parlamentben és garantálná a mindenkori házelnök biztonságát – a hvg.hu értesülése szerint ezt tartalmazza a Kövér László stábja által kidolgozott sarkalatos törvénytervezet. A csapat a parlamenti beléptetést felügyelő és a házelnök védelmét ellátó rendőrökből verbuválódhat, tovább gyengítve az elsorvadásra ítélt Köztársasági Őrezredet. Kövér velük regulázhatná meg a botrányt keltő képviselőket is.
Lévai Katalin, az MSZP II. kerületi jelöltje annak ellenére is szoros eredményben bízik a vasárnapi helyi időközi választások második fordulójában, hogy Karácsony Gergely, az LMP indulója nem lépett vissza a javára.
MTI
Az MSZP szerint Lázár János "a haza helyett a személyes és pártpolitikai érdekeit, az Orbán Viktor által folytatott nemzetellenes gazdaságpolitika szolgálatát tartja szem előtt".
MTI
Mesterházy Attila az MSZP nevében arra szólította fel Lázár Jánost, hogy a "Fidesz-frakció konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal válasszon új miniszterelnököt és új kormányt". A Demokratikus Koalíció egy héttel ezelőtt tett javaslatot arra, hogy a Fidesz állítson új kormányt.
MTI
Miután egy párttársa feljelentette az MSZP etikai és egyeztető bizottságánál Szanyi Tibort egy internetes bejegyzése miatt, a testület felhívta a képviselő figyelmét: internetes levelezésében fokozottan ügyeljen arra, hogy ne sértsen meg másokat - írta a Népszabadság pénteken.
MTI
A szegedi önkormányzat MSZP-s frakcióvezető-helyettese szerint a Fidesz-KDNP helyi frakcióvezetője jogtalanul vett fel felügyelőbizottsági tagság után járó tiszteletdíjat;
MTI
Hűtlen kezelés és sikkasztás gyanújával feljelentést tett az MSZP Demokrácia Központja a Kecskeméti SE Sportegyesületeket Működtető Kft. egyes szerződései miatt.
MTI