#MSZP


MSZP: több segítség kell a devizahiteleseknek

Az MSZP elégtelennek tartja a nehéz helyzetbe került devizahitelesek megsegítésére hozott kormányzati intézkedéseket. Józsa István szocialista képviselő szerint a Mol-pakett megvásárlására költött 500 milliárd forintot inkább a devizahitelesek támogatására kellett volna fordítani.


Húzódik a nyomozás Borovszky-ügyben

Két hónappal meghosszabbította a nyomozás határidejét a Budapesti Rendőr-főkapitányság a korábbi oktatási és kulturális tárca esélyegyenlőségi főigazgatóságának gazdálkodása kapcsán, amelyet akkoriban Borovszky Tímea vezetett - ismerteti a pénteki Magyar Nemzet.





"A demokratikus Magyarország közös álma szertefoszlani látszik"

Az a feladatunk, hogy helyreállítsuk az ország demokratikus rendjét, megteremtsük a valódi párbeszéd lehetőségét, és együtt kezdjünk el munkálkodni egy igazságosabb és egyenlőbb társadalom megteremtéséért - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerdán Budapesten, a 2008-ban meghalt Fejtő Ferenc történész, író, kritikus, újságíró születésének 102. évfordulóján.


Csődközelben az MSZP: rezsihátralék, leépítés, irodabezárás

Képtelen úrrá lenni anyagi nehézségein az évek óta súlyos veszteséget termelő, eladósodott MSZP. A pártot konszolidálni akaró elnökség jelentősen csökkentette a helyi alapszervezetek támogatását, drasztikus leépítést követően pedig arra ösztönzik a fővárosi és vidéki apparátust, hogy adják bérbe irodáikat. A pécsi székházban már egy diszkó működik.




Vért izzadt a föld, bújt az üldözött a csepeli vadtelepen

A rendszerváltás kiváltotta szociális sokk, a belvárosi kerületek rehabilitációja, az aluljárók "megtisztítása", ragaszkodás az önálló, zavartalan élethez – a hvg.hu által megkeresett szakemberek és a helyi politikusok véleménye megoszlik abban, hogyan is alakult ki a csepeli hajléktalantelep. Számos jel utal arra, hogy a többség a ferencvárosi és józsefvárosi korábbi szükséglakások felújításakor szorult a csepeli erdőbe. A csepeli hajléktalanszálló vezetője szerint a gyilkossággal vádoltak is onnan érkeztek.


Oktatási kerekasztalt akar az MSZP

Oktatási kerekasztal létrehozására szólítja fel a kormányt az MSZP. Mesterházy Attila pártelnök hétfői sajtótájékoztatóján azt szorgalmazta, hogy a kabinet állítsa le az oktatási rendszerrel összefüggő jogszabályok elfogadtatását, valamint a már folyamatban lévő és meghozott intézkedéseit - így a forráskivonást és a pedagógusok óraszámának emelését - mindaddig, amíg a szocialisták elképzelése szerint a kormány, a pártok, a szakszervezetek és a fenntartók képviselőiből, illetve szakemberekből álló nemzeti oktatási kerekasztal nem alakítja ki azokról az álláspontját.



MSZP: a kormány fontolja meg az ENSZ ajánlásait

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy fontolja meg az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ajánlásait, a további jogalkotáshoz pedig kérjen segítséget a Velencei Bizottságtól és a nemzetközi szervezetektől - jelentette ki Lendvai Ildikó, az országgyűlés emberi jogi bizottságának MSZP-s tagja szombati budapesti sajtótájékoztatóján.



Az MSZP Lázárral együtt kritizálja Hoffmann Rózsát

Az MSZP szerint a tanév kezdetén teljes a fejetlenség az oktatás irányításában: az oktatási államtitkárság lényegi dolgokról nem beszél, amiről meg beszél, azzal félretájékoztatja a közvéleményt. Hiller István szerint bújtatott óraszámemelésre, a túlórapénzek elvonására lehet számítani, s a pedagógus életpálya-modell bevezetésére nincs egy fillér sem.




Az LMP nem indít közös jelöltet az MSZP-vel a II. kerületben

Az LMP nem kíván az MSZP-vel közös jelöltet indítani a II. kerületi időközi országgyűlési választáson – mondta szerdán Kovács Márton, az LMP II. kerületi frakcióvezetője. A szocialisták szerdai sajtótájékoztatójukon tettek javaslatot egy közös jelölt támogatására.


Az MSZP az LMP-vel közös jelöltet indítana Balsai helyére

Az MSZP közös jelölt indítását javasolja az LMP-nek a Budapest második választókerületében tartandó időközi parlamenti választáson – mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Őrsi Gergely, a II. kerületi önkormányzat MSZP-frakciójának vezetője.