Megrongálták zuglói MSZP irodáját
Az eset a szocialisták szerint felveti a gyanút, hogy valakik a három nap múlva tartott zuglói időközi választás MSZP-s jelöltjének akarnak üzenni. Később kiderült: csak a szél rongálta meg az irodát.
Az eset a szocialisták szerint felveti a gyanút, hogy valakik a három nap múlva tartott zuglói időközi választás MSZP-s jelöltjének akarnak üzenni. Később kiderült: csak a szél rongálta meg az irodát.
MTI
MTI
FH
Hírszerző
Nyitott Egyetemet hirdet a Táncsics Alapítvány. Ezt a januárban meghirdetett politikai képzés, amelyről március végén írt blogjában Gyurcsány Ferenc, iránti óriási érdeklődéssel magyarázta a szocialisták pártalapítványa - írta a Népszava.
hvg.hu
A politológus azt a napokban megjelent újságcikket kommentálja, amely azt kérdezi, megindította-e Gyurcsány a végső harcot Mesterházy ellen.
hvg.hu
A szocialista Molnár Csaba szerint az MSZP-ben nem készülnek listák, és aki ennek ellenkezőjét állítja, hazudik. A Demokratikus Koalíció Platform alelnöke az MTI-nek azt mondta: a Gyurcsány Ferenc vezette tömörülés nem foglalkozik személyi kérdésekkel.
MTI
Tukacs István országgyűlési képviselő csütörtökön sajtótájékoztatón azt mondta: elfogadhatatlan, hogy a kormány "ködösít", és nem vonja be a szociális partnereket, az érintetteket a konvergenciaprogram és az annak alapját képező "Orbán-csomag", a Széll Kálmán-terv vitájába.
MTI
A politológus szerint jelenleg fegyverszünet van Mesterházy és Gyurcsány között, de a bukott miniszterelnök a háttérben folyamatosan építkezik - írja a Magyar Nemzet.
Magyar Nemzet
Az utóbbi esztendők fejlesztési eredményeit is komolyan veszélyezteti a Fidesz gazdaságpolitikája - erről is beszélt Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke Győrben. Az MSZP folytatta részországgyűléseket tartó programsorozatát. Ennek keretén belül a szocialisták a vidéki nagyvárosokat keresnek fel.
FH
FH
Hírszerző
Az MSZP szerint a közterületek tervezett átnevezésével a "jövőfelélő káosz" folytatódik a fővárosban.
MTI
Széksértésről szóló rendelet került be Ózdon a képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatába, amelynek alapján a testületi többség szótöbbséggel megállapíthatja, hogy egy-egy hozzászólás sértő volt-e egy másik képviselőre nézve. Ha a „rögtönítélő bíróság” megállapítja a széksértést, azonnali tízezer forint pénzbüntetést szavazhatnak meg. Az új SZMSZ-re csupán két testületi tag mondott nemet.
Az MSZP uniós, fővárosi és magyar zászlót hozott a Fővárosi Közgyűlés dísztermébe, nehezményezve, hogy az uniós zászlók nincsenek az üléstermeben.
MTI
Mivel Kistarcsa csak a további működtetésről mondott le, az iskola épületéről, illetve vagyonáról nem, a közgyűlés döntése értelmében az érintett diákok az aszódi Petőfi Sándor Gimnáziumban, illetve a gödöllői Madách Imre Szakközépiskolában kezdhetik majd az új tanévet.
MTI
A szocialisták szerint a kormány életpályamodell kidolgozását várja a rendészeti szakszervezetektől.
MTI
"Wittner Mária, Horn Gyula és Toller László is Budapesten született", éppen ezért "érthetetlen és értelmetlen az MSZP április 1-jén Miskolcon, a Fidesz-szervezet Kossuth utcai irodája előtt tartott, Wittner Mária kijelentései elleni demonstrációja" a miskolci Fidesz szerint.
MTI-OS
A szocialisták arra szólítják fel a kereszténydemokrata Rétvári Bencét, hogy "tartsa tiszteletben a tízparancsolatot, ne hazudjon".
MTI
Az MSZP amíg kormányon volt, addig a titokban, a nyilvánosság elől elzárva készítette el saját alkotmánytervezetét, most ellenzékben pedig az alkotmányozásból való kivonulással akadályozták meg a párbeszéd és a konszenzus lehetőségét - értékelt a KDNP alelnöke.
MTI
Horváth Csaba szerint a Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester által vezetett önkormányzat a leépítésekkel, forráselvonásokkal a legelesettebbektől, legrászorultabbaktól vesz el lehetőségeket.
MTI
Béren kívüli juttatásokat is kapott a szocialista kormányok idején az Állami Számvevőszéktől Nyikos László, jelenleg jobbikos képviselő.
hirado.hu
A jelenleg hatályos rendelet értelmében a fővárosban nem lehet olyan személyről elnevezni közterületet, akiről Budapesten már elneveztek közterület.
MTI
A Jobbik szerint a Fidesz a gazdagok, az MSZP pedig a cigányok pártja.
MTI
A Századvég március második felében végzett közvélemény-kutatásának tanúsága szerint az előző évhez képest láthatóan nőtt a pártválasztásukban bizonytalanok aránya. A politikai térkép szerkezetében jelentősebb változás egyelőre nincs.
hvg.hu