Kirúgta az RT az ukrán gyerekeket folyóba dobni akaró műsorvezetőjét
Anton Kraszovszkijtól még az orosz állami propaganda szócsövének főszerkesztője is elhatárolódott.
Anton Kraszovszkijtól még az orosz állami propaganda szócsövének főszerkesztője is elhatárolódott.
A lehető legkorrektebben szeretné feldolgozni, az Index és az SZFE történetét a jobboldali újságíró/rendező, de már az erről szóló első bejegyzésében elfelejti megemlíteni a háttérben meghúzódó kormányzati szálat.
Az MTVA így is jóval több mint százmilliárd forintból gazdálkodhat 2023-ban.
A celebek egy kisfiúval készítettek álinterjút, az ügyben már az NMHH is vizsgálódik.
Szombaton este adja a Hír Tv az Elkutattuk című "dokumentumfilmet", ami Kálomista Gábor, az Elk*rtuk producere szemszögéből mutatja be az őt beperlő Hann Endre által indított bírósági per eseményeit. A közvélemény-kutató a hvg.hu-nak azt mondta: ezzel is az igazságszolgáltatásra próbálhatnak nyomást gyakorolni.
A Heti Naplóban már a műsoridő lejárta előtt lezárhatták a nézői szavazásokat a GVH szerint. Az ATV szerint a műsorvezető tájékoztatást ad a szavazás lezárásáról.
Egy kolumbiai kisfiút kérdezgettek magyarul, de ő ezt nem érthette.
A Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban poénkodtak egy gyerekkel a műsorvezetők, ez sokaknál kiverte a biztosítékot.
Kifejezetten magyar nyelvű tartalmat fognak adni az előfizetőknek.
Több ezren követték egy hete, vajon túléli-e egy jégsaláta a maga tíznapos szavatosságával a brit kormányfőt, miután az kirúgta pénzügyminiszterét, akivel közösen vitték káoszba a brit gazdaságot alig néhány hét alatt. Túlélte.
Azt hitte, hogy véget ért az élőzés, de valójában még adásban volt Krishnan Guru-Murthy, a Channel 4 műsorvezetője, amikor egy meglehetősen sértő szitokszóval illette Steve Baker konzervatív képviselőt.
December 30-tól függesztik fel a lapok kiadását, megszűnik a Krónika is.
A szervezet friss jelentése kiemeli, hogy a független lapok és az előválasztás rendszere is leállt tavaly ősszel, de nem feledkezik meg a Pegasus-botrányról sem.
Eltávolítják az Indamedia gazdasági portáljának, a Napi.hu-nak a főszerkesztőjét, Domokos Lászlót – írja a Media1. Domokos több mint 20 éven át volt a Napi Gazdaság és a Napi.hu szerkesztőségének tagja.
Spéder Zoltánra már nem haragszik, viszont Gerényi Gábor kijelentései nagyon súlyos testi sértést érnek az Index korábbi alapító-főszerkesztője szerint. Uj Péter a Partizán vendége volt.
A rapper a szólásszabadság élharcosának szerepét vette fel, bár a megnyilatkozásaira inkább a rasszista és antiszemita jelzők illenek.
Súlyos zaklatási ügyek kerültek elő az Al Jazeera szerkesztőségéből. A dolgozók mérgező munkahelyi kultúráról, szexizmusról, rasszizmusról és bullyingról számoltak be.
A lap szimbolikus jelentőségű gesztusa hosszú múltra tekint vissza.
Az Alkotmánybírság megsemmisítette az RTL-t 20 milliós bírsággal sújtó határozatot.