Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#műsorgyártás

Tiszai Balázs Vállalkozás

Év eleje óta szerződés nélkül gyártatja mintegy 40 dolgozóval a TV2 hírműsorait a csatorna fő beszállítója

Az IKO Holding tavaly nyáron indított új műsorgyártó cége olyan kondíciókkal kínált új szerződéseket a lejárók helyébe a vállalkozóként bedolgozó munkatársainak, hogy azt egyből mindenki visszadobta. A mediátorként fellépő szakmai szakszervezet pedig hiába próbált meg kedvezőbb feltételeket kicsikarni, nem jártak sikerrel. A gyártásban dolgozók még bizakodtak, és folytatták a munkát szerződés nélkül is, az IKO azonban február elején a szakszervezet szerint gyakorlatilag ultimátumot adott a munkásoknak: vagy elfogadják a felkínált szerződést, vagy nem kapják meg a januári munkájuk után járó bért.

hvg.hu Gazdaság

Simicska cégének hitték, most külföldre dolgozna A Dal gyártója

Külföldön is szerencsét próbálna a hazai tévéműsorokat gyártó Show & Game Kft., amelyről az ügyvezető tulajdonos szerint tévesen terjedt el, hogy Simicska Lajos érdekeltsége. Závodszky Zoltán a Figyelőnek adott interjújában arról is beszélt, hogy a közmédia nem hosszabbította meg velük a szerződéseit, és a TV2-nél is nagy változások várhatók.

hvg.hu Kult

Bors: Milliókat tarol Borbás Marcsi cége az MTVA-s szerződésekkel

A Bors belenézett az MTVA nyilvános adataiba, ami szerint a Gasztroangyal műsorgyártása miatt tavaly kétszer kötött szerződést az MTVA Borbás Mária jól menő cégével. Az Ég, föld, férfi, nőből 25 epizódot rendelt az MTVA összesen nettó, 112,25 millió forintért.

M. László Ferenc Itthon

"Nem kell a gyilkos verseny" – az X-faktorról és a Voice-ról a TV2 vezére

Szándékosan nem engedték szembe a múlt szombaton induló X-faktorral a saját tehetségkutatójukat a TV2-nél. A cég vezérigazgatója már nem akar mindenáron versenyezni az RTL-lel, tervei szerint az ősszel induló műsorokkal teljesen új pályára állítják a társaság csatornáit. Simon Zsolt nézői szokások megváltozása és a piac átalakulása alapján arra jutott, hogy pénzt kellene szedni a TV2 csatornáiért. A tévé vezérét a bűnügyi hírek és a Fidesz dominálta Tényekről, illetve Orbán Ráhel esküvőjének bulváros tálalásáról is kérdeztük.

Láttunk már ennél izgalmasabb csatát valaha a Bajnokok Ligájában? – Szavazzon!

Láttunk már ennél izgalmasabb csatát valaha a Bajnokok Ligájában? – Szavazzon!

Nem Őszöd, de véletlenül sem lepkefing Magyar Péter hangfelvétele az elemző szerint

Nem Őszöd, de véletlenül sem lepkefing Magyar Péter hangfelvétele az elemző szerint

Mel Gibsontól várja az ausztrál filmipar, hogy beszéljen Trump fejével

Mel Gibsontól várja az ausztrál filmipar, hogy beszéljen Trump fejével

Milyen színű lesz az első bolygó, ahol Földön kívüli életet találhat az emberiség? Úgy tűnik, lila

Milyen színű lesz az első bolygó, ahol Földön kívüli életet találhat az emberiség? Úgy tűnik, lila

Botrány lett a szoftverfrissítésből, a Xiaomi megpróbálta lekorlátozni 1500 lóerős kocsija teljesítményét

Botrány lett a szoftverfrissítésből, a Xiaomi megpróbálta lekorlátozni 1500 lóerős kocsija teljesítményét

Pintér Sándor kiszámolta, mennyi csoki van a Túró Rudin

Pintér Sándor kiszámolta, mennyi csoki van a Túró Rudin

A magyar kormány kiskapukat kihasználva próbál hozzájutni a befagyasztott uniós pénzekhez

A magyar kormány kiskapukat kihasználva próbál hozzájutni a befagyasztott uniós pénzekhez

Macronnal tárgyal első európai útján az új szíriai elnök

Macronnal tárgyal első európai útján az új szíriai elnök

Megnyitott a Simon’s Burger étterme New Yorkban

Megnyitott a Simon’s Burger étterme New Yorkban

A címlapról ajánljuk