Öt év börtönt kapott az unokahúgait molesztáló nagybácsi
A férfi négy éven keresztül szexuálisan zaklatta a kislányokat.
A férfi négy éven keresztül szexuálisan zaklatta a kislányokat.
Visszaesőként 7 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki még 2004-ben molesztált egy rokon kislányt Nyíradonyban. Az ügyben azért született több mint 10 évvel később ítélet, mert az esetre csak 2012-ben derült fény, amikor a már 18 éves sértett elszólta magát a történtekről a szülei előtt, majd a szülők rábeszélésére feljelentést tett.
Michael Phelps, miután megnyerte negyedik aranyérmét is a londoni olimpián, testvérének gyermekével ünnepelte a sikert.
A családról szóló közbeszéd – legyen szó akár politikáról, akár kutatásokról, akár a médiáról – általában a házasságra és a szülőségre fókuszál, miközben a szülők és a gyerekek életében is részt vesznek olyanok, akik idővel, energiával, példamutatással, pénzzel, és ami talán a legfontosabb: szeretettel hozzájárulnak a családi rendszer működtetéséhez – és ehhez nem feltétlenül kell saját gyerekkel kivenniük a részüket a demográfiai növekedésből.
Egy dél-koreai lap szerint valószínű, hogy már nincs az élők sorában Kim Dzsong Un nagynénje, akinek a férjét december végén végezték ki, miután kegyvesztetté vált. Kim Kjong Huj tavaly szeptember óta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. A lap szerint vagy öngyilkos lett, vagy infarktust kapott.