#Napi merítés



Üzenet az Erste Banknak Lázárisztánból

Olyan országban élünk, ahol Hódmezővásárhely polgármestere a nemzeti hírügynökségen keresztül, nyílt levélben üzenget a banknak, ahonnan korábban kedvező árfolyamon vett fel svájci frank-alapú hitelt, most viszont inkább nem fizetne.


Nem igaz az öt másodperces szabály

Kivel ne esett volna még meg, hogy leejtett egy szelet kenyeret vagy egy darab cukrot és az öt másodperces szabályra gondolva, miszerint ennyi idő alatt még nem szennyeződik be az étel, mégis elfogyasztotta.




Az utókornak mi leszünk az érthetetlen korszak

Egy év kevés volt az Alkotmánybíróságnak, hogy döntsön a magánnyugdíjpénztárak ügyében. Százezer magánpénztárban maradó várta tőlük a döntést, de milliók nyugdíját hagyta cserben az Alkotmánybíróság, és tette azt, amit nem tehetett volna: semmit. Kádár János elégedetten sorolná a bírák neveit - írja Mong Attila.



19 bizarr világvége. Mit hoz 2012?

Közeledik 2012, amelynek végére a majafanatikusok és Hollywood újabb fontos világvégét várnak. Ennek apropóján az Urbanlegends.hu blog összegyűjtött pár modern kori Armageddont.


Mennyibe került eddig Orbán?

Amint Berlusconi lelépett, olcsóbb lett az olasz államadósság finanszírozása - írja a Napifix blog. Mit üzen Orbán nagy példaképe a magyaroknak?


VV: A Nyugat alkonya még nem jön el

A világpolitikában 2011 a felfordulások éve volt. Nem jöttek be a elmúlt évek jóslatai a fejlődő országokról és a nyugati kultúra hanyatlásáról. - A véleményvezér világpolitikai évértékelője


TASZ: A gyógypedagógia helyzete Lázár ámokfutása után

Annak a kevés súlyosan-halmozottan fogyatékos gyereknek, akik iskolába járnak, szerencséjük, nem pedig jogaik vannak. Közel 3500 fogyatékos gyerek sorsát nehezítheti meg a Lázár János által beadott módosító a nemzeti köznevelésről szóló törvényhez.



Sötét mese a legfényűzőbb kelet-európai luxusáruház mögött

Hétezer négyzetméteres luxusüzlet hirdeti Kijevben, hogy a leggazdagabb ukránok is szeretnének felzárkózni a divatban a világ milliomosaihoz. A Sanahunt pláza tulajdonosa, a kijevi divatélet nagyasszonya, butikosként kezdte, első divatüzletében még fegyveres őrök vigyáztak a vásárlókra.


Norvégiában a vaj a baj

Ha elszakadna egy kicsit az európai és a hazai válságtól, olvassa el milyen lehet megélni, hogy elfogy egy alapvető élelmiszer, a vaj, a boltok polcairól. Egy Norvégiában élő magyar közgazdász elemzi a norvég vajkrízist.


Le kell-e szállítania büntethetőségi korhatárt?

Nem került még parlament elé a büntethetőség alsó korhatárának módosítása, a változtatás fontossága viszont egyre nyilvánvalóbb. Kevés esetben követnek el súlyos bűncselekményt fiatalkoró elkövetők, de az életkorra való tekintettel következmények nélkül maradt esetek sokkal jobban sokkolják a közvéleményt,



VV: 2011 - a csalódás éve

A válság előtti növekedési szintekhez való visszatérés még nagyon sokáig váratni fog magára. Az európai, amerikai- és a kínai gazdaság visszaesésének félelme lehúzhatja a feltörekvő országokat is, így azok is mélyíteni, nem pedig megoldani fogják a problémákat. Évtizedeken át tartó recessziónak nézünk elébe, ha a kormányok nem találnak hosszútávon is működő megoldásokat a válságkezelésre. - véli a Véleményvezér világgazdasági évértékelője.



Orbán tudatosan játszik az államcsődre?

A karácsony előtt megszavazott törvénymódosítások és Orbán Viktor válaszlevele Barrosonak arra engednek következtetni, hogy a kormány előkészíti a jogi hátteret egy államcsőd esetén életbe léptetendő szükségállapothoz. - Véli az Örülünk Vincent blog szerzője.