Megszavazta a Ház az Áder által visszadobott törvényt
Az államfői vétó után Navracsics Tibor zárószavazás előtti indítványt nyújtott be a bűnügyi együttműködésről szóló jogszabályhoz, amelyet végül 295 igen szavazattal fogadtak el.
Az államfői vétó után Navracsics Tibor zárószavazás előtti indítványt nyújtott be a bűnügyi együttműködésről szóló jogszabályhoz, amelyet végül 295 igen szavazattal fogadtak el.
MTI
Navracsics Tibor szerint a pártfogói munkának az a nehézsége, hogy nem az emberiséget kell szeretni, hanem az egyes embereket.
MTI
Nem csökkent az ellátás színvonala az államosított, korábban megyei fenntartású szociális intézmények esetében, de a szolgáltatások színvonala csak egyes megyékben javult kismértékben - derül ki Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter egy írásbeli kérdésre adott válaszából.
hvg.hu
Új Nemzedék Ház elnevezéssel ifjúsági központot nyitott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szombaton Budapesten a nemzetközi ifjúsági világnap alkalmából. Navracsics Tibor, a tárca vezetője az átadáson arról beszélt, hogy az államreformhoz kötődően szeretnének egy intézményi kultúraváltást is megalapozni, a jövő Magyarországát kinyitni és barátságosabbá tenni.
MTI
Az állam és a polgárok viszonyrendszerének megváltoztatását nevezte a közigazgatási átalakítás végső céljának a közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtökön, a balatonfüredi Infotér konferencián.
MTI
Nemzetstratégiai célokat tölt be a Balassi Intézet, ezért fontos, hogy minden közép-európai országban legyen egy-egy magyar intézet - jelentette ki a közigazgatási és igazságügyi miniszter a Balassi Intézet vezetői találkozójának megnyitóján szerdán.
MTI
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Magyarország legfőbb érdekének nevezte kedden, hogy az Egyesült Államoknak olyan elnöke legyen, aki stratégiai szövetséges, akivel együttműködést lehet kialakítani.
MTI
243 igen, 103 nem szavazattal fogadták el Navracsics Tibor és Szabó Erika javaslatát, amely nagyobb hatalmat ad a kormánymegbízottaknak az úgynevezett kiemelt beruházások esetén.
MTI
A zseniálisnak hitt Fidesz még a taktikai sorrendet sem képes eltalálni, ami nem csoda, látva a személyi állományt.
Huszka Imre
A demokráciát mindig tanulni kell, ez a tanulás egy véget nem érő folyamat, amely magában foglalja az állandó változás és újítás lehetőségét - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter szerdán a Budapesti Corvinus Egyetemen.
MTI
A települési képviselőtestületek csaknem mindegyike már megszavazta a járási hivatalok felállításáról szóló megállapodást, egy nappal a határidő lejárta előtt - közölte Navracsics Tibor kedden Szekszárdon.
MTI
Aláírta a budapesti járási hivatalok kialakítására vonatkozó kétoldalú megállapodást a 23 kerületi önkormányzat és a fővárosi kormányhivatal kedden.
MTI
Navracsics Tibor szerint egy ír szabályozás megváltoztatásávsal lehetővé válna, hogy a tizenkét éve Leányfalun két gyereket halálra gázoló Francis Ciarán Tobin Írországban töltse le büntetését.
MTI
A magyar fiatalok külföldre vándorlásáról értekezik a Heti Válaszban Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes. A politikus szerint természetes jelenség, hogy a megnyíló európai munkaerőpiac vonzza a magyarokat, ezért szerinte egyelőre nem kell aggódni.
hvg.hu
Október 23-ika a szabadság, a magyar önállóság ünnepe, a „legfiatalabb" nemzeti ünnep, amelyről a magyar közvélemény még mindig nehezen tudja eldönteni, hogyan illeszkedjen az ünnepek sorába - mondta Navracsics Tibor, Magyarország miniszterelnök-helyettese, közigazgatási és igazságügyi miniszter Szabadkán.
MTI
Részletes házirend lép életbe a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban napokon belül. A Blikk szerint elzárják a miniszteri konyhai eszközöket, a dolgozók csak a hozzájuk legközelebb eső teakonyhát használhatják, és törekedniük kell arra is, hogy minél kevesebb hulladékot termeljenek.
hvg.hu
Nagy és pozitív érdeklődésnek örvendett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint az a konferencia, amelyen pénteken Lódzban a magyarországi átalakulásról vitatkoztak lengyel és magyar előadók.
MTI
Tiszavasvári nem szorul rá Vona Gábor segítségére - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a KeletPress hírügynökség szerint a kelet-magyarországi városban tartott lakossági fórumon.
hvg.hu
A járási rendszer kialakítása már jól áll, a személyzeti kérdésekben viszont még most jön a munka dandrája Navracsics Tibor szerint. Jelenleg is zajlik a járási hivatalvezetők kiválasztása.
MTI
Szabó Máté ombudsman nem kapott választ Navracsicstól az azeri kiadatással kapcsolatban feltett kérdéseire, ezért ismételten elküldi azokat a közigazgatási és igazságügyi miniszternek - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.
hvg.hu