#Németország

Szélsőjobbos terrort hozhat a menekültek miatti félelem Németországban

Szélsőjobboldali terror veszélyére figyelmeztet a német szövetségi bűnügyi hivatal elnöke a szilveszteri kölni erőszakkal kapcsolatban. Holger Münch a Bild am Sonntagban megjelent interjúban azt mondta: a szélsőjobb a Kölnben és más városokban elkövetett szilveszteri támadások miatt megjelent félelmet kihasználva önvédelemre szólítja fel az embereket, hogy "szalonképessé" váljon. A hatóságoknak fokozott figyelemmel kell foglalkozniuk az önjelölt polgári védelmi csoportok szerveződésével – tette hozzá.





A németek bevezetik a menedékkérő-igazolványt

Februártól papíralapú arcképes igazolványt adnak Németországban a menedékkérőknek. Mivel igazolvány nélkül senki nem kaphat menekültügyi ellátást, és azt mindig maguknál kell tartaniuk a menekülteknek, a németek azt remélik, hogy egyre többen kiváltják azt, ez pedig véget vet a menedékkérők országon belüli áramlásának, amelyhez nincs joguk.


Tízezer eurós nyomravezetői díjat adnak a kölni zaklatókért

Tízezer euró nyomravezetői jutalom jár a Kölnben szilveszterkor nők ellen elkövetett szexuális zaklatások és rablások feltárásában döntő fontosságú információkért - közölte csütörtökön a németországi város ügyészsége. Hasonló bűncselekmények történtek egyebek mellett Hamburgban is, ahol eddig nyolc feltételezett elkövetőt azonosítottak.



Az isztambuli merénylet összes áldozata német volt

A sérültek között is sok a német állampolgár, mindezek ellenére a német belügyminiszter nem lát összefüggést a terrortámadás és Németország Iszlám Állam elleni harca között, szerinte nem direkt németek ellen irányult a merénylet. Egy 33 fős német turistacsoport rosszkor volt rossz helyen.


Megvan Németország legellenszenvesebb szava

A jótét lélek (Gutmensch) kifejezést választotta 2015 legellenszenvesebb német szavának a Darmstadti Egyetem nyelvészekből és újságírókból álló független bizottsága. A testület a kedden ismertetett döntés indoklásában kiemelte, hogy a kifejezést régóta használják már, de a menekültválság miatt erősen elterjedt a közbeszédben.






Záporoznak a kritikák a kölni rendőrségre

Újabb súlyos kritika érte a kölni rendőrséget: az észak-rajna–vesztfáliai belügyminiszter szerint a rendőrségnek erősítést kellett volna igénybe vennie szilveszter éjszaka, ezt pedig nem tette meg. A miniszter arról is beszélt, hogy a szilveszter éjjel elkövetett erőszakos támadások elkövetői szinte kivétel nélkül külföldi származásúak.



Lengyel-német szópárbaj

A lengyel külügyminisztérium bekérette a varsói német nagykövetet, mert állítólag a német politikusok sok lengyelellenes kijelentést tettek. Közben a lengyelek a náci megszállásra emlékeztetik Berlint.





Merkel bekeményít Köln miatt

Angela Merkel lazítani akar a menedékkérők kiutasítási szabályain. A szilveszteri bűncselekmények egyetlen nyertesének a német szélsőjobb tűnik.