Neonáci kötődés miatt kellett hazautaznia az olimpiáról
A német női evezős nyolcas egyik tagjának komoly problémája akadt barátja szélsőséges politikai nézetei miatt. Nadja Drygalla már el is hagyta Londont, úton van hazafele.
A német női evezős nyolcas egyik tagjának komoly problémája akadt barátja szélsőséges politikai nézetei miatt. Nadja Drygalla már el is hagyta Londont, úton van hazafele.
Betiltottak egy neonáci szervezetet a németországi Brandenburg tartományban.
Körülbelül 4000 aktív tagja van a neonáci mozgalmaknak Csehországban, és ezek tíz százaléka a kemény maghoz sorolható – ez derül ki abból a tanulmányból, amelyet a szélsőséges mozgalmakkal foglalkozó szakértők készítettek a cseh belügyminisztériumnak. A több mint ötven oldalas dokumentumot csütörtökön tették fel a cseh belügyminisztérium honlapjára.
A szélsőjobboldal elleni összefogást sürgetett a német kancellár a Bundestag előtt ismertetett szerdai kormánynyilatkozatában. Angela Merkel a közelmúltban feltárt neonáci gyilkosságsorozatot a demokrácia elleni támadásnak nevezte.
Nem választotta meg alelnökének a görög törvényhozás az ellenzéki Arany Hajnal párt jelöltjét pénteken. A parlament inkább üresen hagyta a hét alelnöki poszt egyikét, minthogy egy sokak által neonácinak tekintett párt jelöltjével töltse be azt.
Német szurkolók neonáci transzparense miatt eljárást indított az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a német szövetség ellen.
Tiltott ruházat viselése miatt szerdán ideiglenesen kizárták a németországi Szászország tartományi törvényhozási munkájából a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) képviselőcsoportjának valamennyi tagját.
Több évi szabadságvesztésre ítélt csütörtökön egy moszkvai bíróság tíz neonáci fiatalt terrorizmus vádja alapján.
Egy müncheni neonáci demonstráción lejátszották a Rózsaszín Párduc című rajzfilm híres betétdalát. A német Gema nevű szerzői jogvédő szervezet a Bayerischer Rundfunk rádió szerint pénzt követel tőlük.
A toulouse-i merénylet hátterét vizsgálva a francia nyomozók az első nyomok alapján azt feltételezik, hogy ugyanaz az elkövető lövöldözött a zsidó iskola előtt, aki korábban francia katonákat gyilkolt meg. A férfi a nyomozók szerint egy Afganisztánban szolgáló volt katona lehet, akit azért rúgtak ki a hadseregből, mert kapcsolatot tartott a neonáci szcénával.
A neonáci körökben népszerű Thor Steinar ruházati márka a szélsőjobboldali norvég tömeggyilkos Anders Behring Breivikre emlékeztetve reklámozza magát, a cég a Brevik nevet adta a kelet-németországi Chemnitzben megnyitott új márkaboltjának - írta kedden a Welt Online.
Az elmúlt hetek Tárcatükör vitái a Corvinus Egyetemen a hallgatók hangos tiltakozásaitól is hangosak voltak. A Fent és Lent blog bejegyzése arra keresi a választ, jogosan vádolják-e a Jobbikot neonácinak vélt elveikért.
A neonáci Resistance Women Unity mozgalom támogatásával és népszerűsítésével vádolt meg hétfőn 15 nőt a cseh rendőrség. A nők ellen büntetőeljárás indult - közölte Pavel Hanták, a cseh rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának szóvivője.
Négy újabb személy került a német hatóságok látókörébe a tavaly novemberben napvilágra került neonáci sorozatgyilkosság ügyében, a legfőbb ügyészség szerdai közleménye szerint az újabb gyanúsítottak robbanószert és lőfegyvert szerezhettek a terroristáknak.
Németországban folytatódik a vita a Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) betiltásáról. Az újfasiszta szervezetet valamennyi meghatározó politikai erő szeretné betiltani, az eljárás menetéről azonban megoszlanak a vélemények.
Újabb terroristagyanús neonáci személyt vettek őrizetbe Németországban - közölte csütörtökön a karlsruhei székhelyű szövetségi ügyészség.
Irányváltásra készül a neonácinak tartott Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD), köszönhetően az idei esztendő választási kudarcainak és támogatottságuk tartós csökkenésének is.
A szélsőjobboldaliak egyre erősebben jelen vannak a közösségi oldalakon - a YouTube-on vagy a Facebookon is terjesztik gyűlölködő üzeneteiket.
Két férfit őrizetbe vettek, valamint adathordozókat, fegyvereket és náci emléktárgyakat foglaltak le egy osztrák neonáci honlap üzemeltetői utáni nyomozás keretében - erősítette meg az osztrák ügyészség kedden az erről szóló sajtóértesüléseket.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal külföldi társszerveivel együttműködve kiemelt figyelemmel kíséri a Becsület Napja megemlékezést.