Hankó Balázs saját kampányát is megtolta néhány Mága-jeggyel, a Facebook-oldalán indított nyereményjátékot
Az exminiszter által vezetett Kulturális és Innovációs Minisztérium mindeközben százmilliókkal támogatta a prímás köreit is.
Az exminiszter által vezetett Kulturális és Innovációs Minisztérium mindeközben százmilliókkal támogatta a prímás köreit is.
HVG
Míg Mága Zoltánnak és körének vagy éppen Dopemannak jutott a Nemzeti Kulturális Alap támogatásaiból, az Ünnepi Könyvhét kimaradt a kedvezményezettek köréből, hívja fel a figyelmet az influenszer.
HVG
A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerint a cég a pályázatban olyan adatokat adott meg, amelyek nincsenek összhangban a pályázati célokkal, illetve törvénysértők is voltak.
HVG
A letepeledési kötvényes botrányban érintett cég tulajdonosával is közös vállalatuk van a látványszínházasoknak, akik 300 millió forint támogatást kaptak a Nemzeti Kulturális Alaptól.
HVG
Az osztalékkal van egy kis gond: először arról írtak, hogy nem veszik ki, aztán azt, hogy kiveszik az eredménytartalék terhére. De nincs eredménytartalék.
HVG
A Rouge Concept Kft. 10 milliós támogatást kapott tavaly év végén az NKA-tól.
HVG
Éjszakába nyúló házkutatást tartottak a NAV nyomozói, több bizonyítékot is lefoglaltak. Költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódnak.
HVG
Jakab István roma önkormányzati elnök és a Hit Gyülekezete lelkésze annak a Hankó Balázsnak az egyéni választókerületében ajánlott 10 ezer forintot a Fideszre szavazóknak, akitől alapítványa az NKA-n keresztül korábban közel 60 millió forintot kapott.
HVG
A fideszes rapper bohócfejekkel válaszolt.
HVG
A NAV költségvetési csalás miatt nyomoz az NKA-támogatások ügyében.
HVG
A Rockmaraton Fesztivál 2026. évi megrendezését is támogatta az NKA-n keresztül Hankó Balázs volt kulturális miniszter. A nagy múltú rendezvényt ugyanakkor idén nem tartják meg.
A Nemzeti Kulturális Alap botrányának kivizsgálását jelentette be Tarr Zoltán miniszter. Addig is felfüggesztette tisztségéből a pályázati pénzek kifizetését intéző szervezet igazgatóját.
HVG
A tiszás miniszter szerint vizsgálat indul a bent ragadt pénzek miatt, a tisztességes pályázóknak nem kell aggódniuk.
HVG
40 millió forintot szántak kommunikációra egy titokzatos koncertsorozatnál, de gyakorlatilag semmilyen, tételes információt nem találtunk. Megmutatjuk, milyen pályázati anyagra kapott félmilliárd forint közpénzt a néhány hetes cég Hankó Balázstól.
A Hitel kiadójának tulajdonosa a NER által bekebelezett Libri–Bookline Zrt., amelyben többségi tulajdonos a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC).
HVG
„Kirakatnak kellett. Hogy az ő neve alatt síboljanak ki annyi pénzt, amennyit csak tudnak, és fordítsák saját céljaikra” – fogalmazott a televíziós újságíró.
HVG
Milliárdokkal tolták meg a Fidesz-közeli pírímás koncertjeit az elmúlt négy évben - kiadta a kulturális minisztérium a Telexnek az adatokat.
HVG
Kedden lefújták a Múzeumok Őszi Fesztiválja (MŐF) programjainak állami támogatásait, noha erről korábban volt miniszteri döntés, csak azt nem írta alá az illetékes, Hankó Balázs.
HVG
Inkább az oktatási bizottságról és az ingyenes tankönyvekről értekezett a fideszes képviselő.
HVG
„Ez nem egy üres szólam, hanem valóság” – írta az Orbán-kormány által támogatott hegedűművész.
HVG