Blikk: A csányi polgármester és a volt jegyző is gyanúsítottak a 6 éves gyerek halálát okozó, kidőlt mászóka ügyében
A három évvel ezelőtti tragédia kapcsán a közelmúltban két embert is meggyanúsított a rendőrség.
A három évvel ezelőtti tragédia kapcsán a közelmúltban két embert is meggyanúsított a rendőrség.
Ez nem az utolsó, hanem az első napon történt.
A helyszíni szemlén beszerzett adatok idegenkezűségre utalnak.
A rendőrök összesen 2800 adagnyi drog piacra kerülését tudták megakadályozni.
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint a rendőrség nyomozást megszüntető határozatából több kérdés olvasható ki, mint válasz.
Valóban robbanások történtek az Északi Áramlat csővezetékeknél – állapították meg az előzetes helyszíni vizsgálatok alapján a svéd hatóságok. Szerintük is erős a gyanú, hogy szabotázsakció történt.
Az álca nem volt tökéletes: a betörőt néhány napon belül elkapták a rendőrök.
A volt miniszterelnök-jelölt mozgalma az Egyesült Államokból kapott kampánytámogatást és állítja: egyelőre nem hívták meg az ügyben tartott nemzetbiztonsági ülésre.
A nyomozás elindult, gyanúsítotti kihallgatás azonban még nem történt a rendőrség tájékoztatása szerint.
Bartram Christina Frances felkutatásában a lakosság segítségét kéri a hatóság.
A férfi munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntették.
Az egyesült ellenzék egykori miniszterelnök-jelöltje maga ismerte el, hogy több száz millió forinttal támogatták az USA-ból.
A zuglói parkolási ügyben gyanúsított egykori parlamenti képviselőnek busás hasznot hajtó ügylet miatt még a nyáron tett feljelentést Hadházy Ákos.
Soltvadkerten öltek meg egy özvegyasszonyt, Romániában fogták el az egyik gyanúsítottat.
Brunner Imre hárommillió forintért vette meg az ingatlant.
A rendőrök késeket és gyakorló kézigránátot is találtak a házkutatás során.
A videó feltöltője szerint az árvaházban saját jogaikat kérték számon a fiatalok nevelőiken – akik erre rendőrt hívtak rájuk.
A Jókai utca 1. szám alatt álló épületben tűzeset is volt nem sokkal korábban, hogy a legfelső szint egy része leszakadt volna. Mindkét ügyben zajlik a nyomozás. Tanúk vannak, gyanúsítottak még nem.
Négy Galápagosi óriásteknős ügyében nyomoz az ecuadori hatóság, amelyeket a gyanú szerint azért vadásztak le, hogy megegyék őket.
A rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást, a belső vizsgálat nyomán azonban három dolgozót elmarasztaltak azután, hogy idős, koronavírusos betegeket cseréltek össze a szolnoki Hetényi Géza kórházban.