Fél évig egy mobiltelefon volt a gyomrában, műtéttel szedték ki belőle
Az idegen tárgy miatt az egyiptomi férfi szervei megfertőződtek. Azt mondta: lenyelte, és remélte, hogy magától kijön.
Az idegen tárgy miatt az egyiptomi férfi szervei megfertőződtek. Azt mondta: lenyelte, és remélte, hogy magától kijön.
A bíró nemi hovatartozására történő utalást az UEFA diszkriminatívnak tekintheti, a karlendítést pedig náci jelképnek - magyarázzák a Ferencváros szurkolóinak a klub honlapján.
A műsorvezető Márki-Zay Péter mondataira reagált, Orbán Viktor szexuális orientációjáról is elmondta a véleményét.
Nem lehet kihagyni a tudósításokból, hogy az ellenzéki előválasztás győztese polgármester is. Hogy hol? Odmézeuvachareille-en.
A fotósnak korábban ezer ember állt modellt ugyanitt.
Megnéztük, mire ébredhetnek hétfőn a kormányközeli sajtótermékek olvasói, ha az ellenzéki előválasztásról szeretnének informálódni. Röviden a lényeg: veszélyes időket élünk.
Többeket pedig csőbe is húzott.
Twin Peaksbe illő jelenet Budapesten.
Az utasok nem nézték jó szemmel a rongálást.
Nem mindennapi vendége volt szerdán Patti Smith-nek a Müpa backstage-ében.
Két beszédet is kaptak a feliratkozók.
A ruha nem csupán hasonlított egy F1-es öltözékre, tényleg valódi volt.
Elképesztő parádét rendeztek az észak-koreai vezető szórakoztatására, és persze az ország katonai erejének demonstrálására.
„Na, gyorsan nyomjuk” – mondta a fiatalok gyűrűjében nagyon fiatalosan a miniszterelnök.
A DK elnöke a népszerű magyar sorozat stílusában biztat az online szavazásra.
Szintet lépett az átadások műfaja a kampányban.
Már az "apróbetűs rész" sem kellett ahhoz, hogy a kormány beszpemmelje azokat, akik engedélyezték az e-mailek fogadását a kormányzati koronavírus-oldaltól.
Csak úgy tudta már törölni az Országos Előválasztási Iroda a hét elején nyomdába küldött szavazólapokról Karácsony Gergelyt, hogy filctollal, kézzel húzzák át a nevét.