#oktatás

A mesterképzések fele nem indul, elfogynak a fizikatanárok

Kevesen jelentkeztek mesterképzésekre, de még 50 százalékukat sem vették fel, mert nem volt diplomájuk. Fizikatanári mesterszakra összesen 42 hallgató került be, miközben két éve 60-an kaptak fizika szakos egyetemi szintű tanári diplomát -olvasható a Népszabadság keddi számában.



Búvárkodás kezdőknek

A búvárkodás sokáig a gazdagok hobbija volt, hiszen olyan helyre eljutni, ahol merülni lehet, nem kis anyagi áldozatot kívánt, így a legtöbben csak a televízióból csodálhatták a mélység titkait. Ma már egyre többen választhatják a víz melletti nyaralást és ezzel együtt kipróbálnak néhány extrém vízi sportot, ráadásul az oktatás is elérhető közelségbe került.


Felvételi ponthatárok: eredmények este nyolctól

Idén 127 500 felvételiző szeretne továbbtanulni. Este nyolc órától kiderül, ki és hány ponttal jut be a jelentkezési lapon feltüntetett egyetem vagy főiskola valamelyikére. Keresse a legfrissebb eredményeket a hvg.hu-n és az Eduline oktatási portálon!


27 milliárd forint oktatás-fejlesztésre az észak-alföldi régióban

Az Európai Unió 95 százalékos arányú támogatásával 27 milliárd forint értékű oktatás-fejlesztési beruházás valósulhat meg az észak-alföldi régióhoz tartozó Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte Gazda László, a regionális fejlesztési tanács elnöke csütörtökön Leveleken, ahol újabb húsz önkormányzattal írták alá a támogatási szerződést.




Diploma, egyetem nélkül: a megszerzett tudás is beszámít

Néhány éven belül a szülőktől, a szomszédtól, a televízióból vagy épp a munkahelyről megszerzett tudást is beszámíttathatjuk az egyetemen, sőt akár az iskolában megszerezhető ismeretekkel egyenértékűnek fogadtathatjuk el - olvasható a Népszabadság keddi számában.



A tanárok háromnegyede szerint nincs is miért jobban dolgozni

Négyből három tanár érzi úgy, hogy semmi nem ösztönzi tevékenységének javítására, a tanulók tanteremben tanúsított rossz magaviselete pedig öt iskolából háromban akasztja meg az órák menetét - derül ki az Európai Bizottság támogatásával elkészített új OECD-jelentésből.



Schwarzenegger: "tankönyv helyett internetet"

Tankönyv helyett online tananyagból tanuljanak a diákok - terjesztette elő tervét Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó a gyerekek korszerű oktatásán kívül a könyvkiadás tetemes költségének megtakarítását is szem előtt tartva.



Bokros: világszínvonalú oktatásra van szükség

Az MDF nem pusztán európai színvonalú, hanem világszínvonalú oktatást szeretne, s nem csupán Magyarországon, hanem Európa más országaiban is - mondta Bokros Lajos, az MDF európai parlamenti listavezetője szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.




A közoktatási törvény módosítását kezdeményezi az SZDSZ

Megszűnnének a nyolcosztályos gimnáziumok jelenlegi formájukban, át kellene szervezniük tevékenységüket, és bővülne a nem szakrendszerű oktatás eddigi rendszere a többcélú oktatási intézményekben - áll a közoktatási törvény módosítását célzó legújabb szabad demokrata indítványban.



Mit csinálunk a cigány gyerekekkel?

Az első világháborút követően a német kisegítő iskolákba járó gyerekek aránya 2,5 százalék volt, míg Hitler hatalomra kerülését követően egyes országrészekben 7 százalékra ugrott. A 2007/2008-as tanévben a magyar általános iskolásoknak ugyancsak 7,1 százalékát oktatták valamilyen gyógypedagógiai formában, miközben a nyugat-európai átlag 2,5 körül van.


Schmidt Mária: Tabuk közé zárt Európa

A jelenlegi világválság többek között rávilágít Nyugat-Európa strukturális bajaira is: a mesterségesen felduzzasztott, hitelből finanszírozott fogyasztás visszaesését nincs mivel pótolni, az öreg kontinens lakói túlságosan is elkényelmesedtek, a munka nem igazán lelkesíti őket, az iskolákból kikerült fiatalok képzetlenek, megfigyelhető az értékek elbizonytalanodása - ezek persze általánosítások, de a fő trendek kiolvashatók belőlük.