Orbán Viktor az egyetlen - mondta az olasz zenetanár
Olasz templom magyar pénzből.
Lavina zúdult egy kis szállóra a közép-olaszországi Pescara városának közelében, Abruzzo régióban szerdán. A lavina mintegy 10 méterrel odébb tolta az épületet, sokan meghalhattak.
Nagyon nehéz előre jelezni, hol, milyen erősségű földrengés várható – erősítette meg az egyik tekintélyes németországi kutatóközpont szakértője, aki az olasz földrengéssel kapcsolatban nyilatkozott. A vasárnap reggeli földmozgás több mint ötezer műemlékben tett kárt Olaszországban.
Itáliában harminchat év óta nem volt olyan erős földrengés, mint a mostani. A 6,6-es erősségű rengésnek ugyanakkor a hétfő reggeli jelentések szerint továbbra sincsenek halálos áldozatai.
A katasztrófavédelem igyekszik kideríteni, vannak-e emberek a romok alatt.
A földrengés után 32 nappal emeltek ki élve a romok alól egy macskát az olaszországi Amatrice egyik elővárosában.
Közel egy hetet töltött egy összeomlott ház romjai alatt egy macska Amatricében, mire megtalálták és kimentették.
Az olasz polgári védelem egyelőre önerőből képes kezelni a helyzetet a szerdai földrengés után, sem belföldi, sem külföldi segítségre nincs egyelőre szükség – közölték csütörtökön. A halottak eddig közölt számát módosították, 247 helyett a mostani adatok szerint 241 halottról tudnak.
Eddig 247 halálos áldozatot találtak, de Matteo Renzi kormányfő több száz eltűnt emberről beszélt.
Nagyon sok a sérült, az eltűnt, és még a romok alatt is lehetnek emberek, úgyhogy a hatóság attól tart, ez a szám még emelkedhet. A földrengésben sok gyerek is meghalt.
Kárelhárításra 670 millió euró kifizetését szavazta meg az Európai Parlament az unió szolidaritási alapjából Olaszország számára az Emilia-Romagna térségét ért földrengés miatt.
Ismét utórengések keltettek riadalmat péntekre virradó éjszaka az olaszországi Emilia Romagna régióban, Modena környékén és Dél-Itáliában, Calabriában.
Újabb utórengéseket regisztráltak szerdára virradóra Olaszország északi részén, ahol ez elmúlt tíz napban két nagy erejű földrengés 22 ember halálát okozta - jelentett az országos geofizikai és vulkanológiai intézet.