Orbán csak az aranyhoz gratulált
A kormányfő a Facebook oldalán az ezüst illetve bronzérmeseknek nem üzent semmit.
A kormányfő a Facebook oldalán az ezüst illetve bronzérmeseknek nem üzent semmit.
Az orosz Nagyezsda Bazsina mutatta be a 3 méteres ugrás számban. A zsűri 0,00-t adott rá.
Megvoltak az olimpia kilencedik versenynapjának nagy csatái: a férfi pólósok a házigazda brazilok ellen kivívták a csoportelsőséget, a párbajtőrcsapat bronzérmet szerzett a világbajnok ukránok legyőzésével, Bácsi Péter viszont vereséget szenvedett a bronzmeccsen, így az ötödik helyen zárt. És jött az a verseny is, amelyikért már önmagában is érdemes volt ébren maradni: a férfi 100 méteres síkfutás, amelyen Usain Bolt megverte nagy ellenfelét, Justin Gatlint.
Laurine van Riessen holland kerékpárosnak sok lehetősége nem volt arra, hogy megússza az esést. Sőt: tulajdonképpen csak egy volt. Élt vele. Van képünk és videónk is, mégis nehezen hisszük.
A rio2016.com oldal az olimpia sportolókra lebontott éremtáblázatot is vezet. Ezen pedig Hosszú Katinka jelenleg a harmadik.
Beindította a mémgyárat Kenderesi Tamás, miután a 200 pillangó döntőjét követően "sajtbureszre" áhítozva nyilatkozott a televíziónak. A Phelps-rajongó bronzérmessel az olimpiai faluban beszélgettünk mentális felkészülésről, álmokról és tervekről.
Most talán összejön a nagy álom: a brazilok végre nyernének olimpiát is fociban.
Egy üzenet, amelynek címzettjéről lehet találhatni: az eltiltott sportolók, a NOB, esetleg az orosz vezetés?
Christoph Harting bohóckodott egyet a riói győzelme után, a német sportvezetők kiakadtak.
A15 fős magyar válogatott öt érem megszerzésének reményében indul.
A magyar küldöttségnek eddig 11 érme van: 5 arany, három ezüst és három bronz. Épp csak kicsúsztunk a top 10-ból.
A magyarok az összesített éremtáblázaton 5 arannyal, 3 ezüsttel és 3 bronzzal a 11. helyen állnak szomba után.
Összeszedtük, kire érdemes vasárnap és hétfő hajnalban nagyon odafigyelni az olimpián.
Lesz izgalom, nem is kevés, vasárnap mégis egy nagy kérdés lesz Rióban: másodszor is megvédi-e olimpiai bajnoki címét Usai Bolt?
Brazíliával játszik vasárnap Benedek Tibor csapata, itt pedig eldől, milyen lehet a folytatás a legjobb nyolc között. A párbajtőrözők hoznának még egy érmet Imre Gézáé mellé, Sidi Péter pedig kedvenc számához. És ott vannak a magyar vitorlázók, lehet szurkolni nekik, mert mintha érne egy meglepetés. Ez történik magyar szempontból vasárnap az olimpián.
A riói lehet az első olyan olimpia, amelynek pozitív hatásait nem elsősorban gazdasági-pénzügyi vonalon, hanem politikai hozamában is lehet majd mérni – mondja a New York-i Atlantic Council vezető brazil kutatója, Andrea Murta.
Belga győzelem született a számban, de egy magyar atléta a nyolcadik helyen futott be összetettben.
A kardvívásban Londonban és Rióban is aranyérmet szerző Szilágyi Áron hazaérkezése után beszélt olimpiai felkészüléséről és a rá nehezedő nyomásról. Szombat késő este több mint száz szurkoló várta a kétszeres olimpiai bajnok vívót a Liszt Ferenc Nemzetközi Reptéren.
Monica Puig nyerte Puerto Ricó történetének első olimpiai aranyérmét, miután a Rio de Janeiró-i tenisztorna a női egyes döntőjében legyőzte a német Angelique Kerbert.