Módszertani útmutatót készít az Állami Számvevőszék annak érdekében, hogy kiszűrhetők legyenek a nagyberuházások, kiemelten a 2024-es budapesti olimpiapályázat korrupciós veszélyei - közölte az ÁSZ pénteken.
Versenyek már szerda óta vannak, mégis augusztus 5-én (közép-európai idő szerint szombat hajnalban) jön el a nagy pillanat: hivatalosan is megnyílik a XXXI. nyári olimpia. Kövesse a napközbeni eseményeket, a magyar csapatról szóló híreket, majd éjféltől a megnyitó ünnepséget a hvg.hu-val. Ráadásul megtudhatja azt is, mit mondtak a HVG munkatársai, amikor arra kértük őket, idézzék fel, milyen emlék ugrik be elsőre, ha azt a szót hallják, hogy olimpia.
Már az ókori olimpiákon is szponzorok segítették a versenyzőket, akkor a poliszok a dicsőségért támogatták a sportolókat. A presztízs ma is sokat számít, de tanulmányok bizonyítják, hogy a szponzorok üzleti eredményeire is jótékony hatással van az ötkarikás játékok finanszírozása.
Az olimpia szervezői magas befektetési költségekkel indokolják, hogy igencsak megemelt árakkal számolják az inni- és ennivalót a sportesemények helyszínein.
A nagy sportrendezvények, mint amilyen az olimpia is, bizonyos tekintetben a világ legjelentősebb gasztronómiai, vendéglátói eseményei is. Igaz, itt nem a fine diningról vagy szofisztikált bisztró stílusról van szó. Hanem arról, hogy különböző helyszíneken, rövid idő alatt, több százezer, millió embert kell étellel, itallal ellátni, kiszolgálni. A legutóbbi, 2012-es londoni olimpia idején közel 15 millió adag ételt adtak fel a világ minden tájáról érkezett, több mint 10 ezer sportolónak és a szurkolók sokaságának. Most Rio de Janeiro-ba 15 és fél ezer sportolót várnak.
Alig fejeződött be a foci-Eb, kezdődik az olimpia: sokak számára a nyár legfontosabb eseményei. Vajon mi az, ami a sportnézésben magával ragad minket? Miért szurkolunk? Sokan akár annyira, hogy életmóddá válik számukra a kedvenc csapatuknak való drukkolás. Bolló Henrietta doktorandusz, szociálpszichológia kutató írása.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság “kifejezetten megtiltotta” a médiamunkások számára, hogy a mostanában felkapott formátum szerint rövid mikrovideókat készítsenek a riói olimpia képeiből.
Az eredeti terveknél 25 százalékkal, körülbelül 750 millió dollárral többet számláztak a 3 milliárd dollár értékű riói metróbővítési projektben – derül ki a brazil állami számvevőszék jelentéséből.
1936 nyarán két európai város is nagyszabású sportesemény megrendezésére készült: míg Berlin a XI. nyári olimpiai játékokat készítette elő, addig Barcelona az Olimpíada Populart, a Népek Olimpiáját, amely alternatívát kívánt nyújtani a náci rezsim által szervezett játékokkal szemben. Ez nem sikerült, Berlinben viszont zavartalanul dübörgött a propagandarendezvény.
A magyar női és férfi vízilabda-válogatott befejezte Brazíliában a Sao Paulo melletti edzőtáborozást, és visszatért Rio de Janeiróba. Baurun magyar címeres graffitivel búcsúztatták a pólósokat – tudósít a vlv.hu. Szombaton már a szerbekkel játszanak a magyarok.
Már csak egy nap van hátra a riói megnyitóig, de a versenyek már szerdán elindultak. Áder János is ott lesz a megnyitón, és úton vannak a magyar sportvezetők is Brazíliába. Eközben újabb lopások történtek az olimpiai faluban, újabb fordulatot vett az oroszok lehetséges eltiltása, megjöttek az engedélyek a két magyar kajakos lecserélésére és a Nébih figyelmeztette a kiutazó magyarokat, hogy csak palackos vizet igyanak. Kövesse velünk a megnyitó előtti nap eseményeit percről percre!
A női labdarúgótorna mérkőzéseivel már meg is kezdődött az olimpia, noha a hivatalos megnyitó csak pénteken este (magyar idő szerint már szombaton) lesz. Ha érdekli, milyen különleges rekordok fűződnek a riói játékokhoz már a kezdés előtt, ezt a kvízt önnek találtuk ki. Már kezdheti is a próbát!
A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársaként dolgozik Ungvári Miklós cselgáncsozó, aki a londoni ezüstérem megszerzése után Rióban is indul az olimpián – írta a Blikk. A sportoló a TEK saját közelharctechnikájának, az úgynevezett TEK-fightnak a kidolgozásában vett részt.