Szász Emese már a legjobb nyolc között

A négy közé jutásért azt a japánt kell megvernie, aki London bajnokát ütötte ki.

  • hvg.hu hvg.hu
Szász Emese már a legjobb nyolc között

A magyar párbajtőröző az észt Julija Beljajeva legyőzése után a dél-koreai Kang Joung Mivel került szembe, akivel korábban még nem vívott. Első asszójukban aztán 15-11-re nyert.

Az ázsiai párbajtőröző egy fordulóval korábban a csapatban olimpiai és világbajnok kínai Szun Jü-csiét búcsúztatta öttusos győzelemmel, így erős ellenfélnek ígérkezett. Mint kiderült, nem is könnyen adta meg magát, hiába vezetett Szász többször is két találattal, Kang a harmadik szakasz elejéig rendszerint felzárkózott. Onnantól azonban már háromtusos különbségek is kialakultak, 11-8-ra, majd 12-9-re alakult az állás, 14-11-nél pedig már nem volt visszaút a dél-koreai párbajtőröző számára.

MTI / Czeglédi Zsolt

Szász Emese határozottan vívott, és az sem zavarta meg, hogy nagy hangzavar volt a csarnokban, mivel a korábban olasz, pár éve brazil színekben versenyző Nathalie Moellhausen éppen a szomszédos páston vívott. Gyakran hangzott fel a "Brasil, Brasil" biztatás és volt éneklés is. 

A negyeddöntőben a címvédő ukrán Jana Semjakinát búcsúztató japán Szato Nozomival csap össze Szász, aki a rövid szünet miatt nem nyilatkozott, türelmet kért az újságíróktól.
 

 Eredmények:
 a 32 között:
Szász Emese-Julija Beljajeva (észt) 15-11
 a 16 között:
Szász-Kang Joung Mi (dél-koreai) 15-11