Magyarország komolyan veszi a HPV-védőoltást
Az ÁNTSZ szerint nemzetközi összehasonlításban is sikeres a HPV elleni önkéntes védőoltás bevezetése Magyarországon.
Az ÁNTSZ szerint nemzetközi összehasonlításban is sikeres a HPV elleni önkéntes védőoltás bevezetése Magyarországon.
Megkezdik szombaton a nyugat-afrikai Guineában a fejlesztésben legelőrébb járó ebolaellenes oltóanyag klinikai tesztjeinek utolsó, harmadik fázisát – jelentette be Margaret Chan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.
Jelentős előrehaladást ért el az Ebola elleni küzdelemben a Johnson & Johnson cég – heteken belül megkezdődik a vírus elleni oltóanyagának kipróbálása élesben. Teammunka eredménye a vakcína, azt azonban még nem tudni, hogy milyen gyorsan fejti ki védő hatását, s azt sem, élethosszig tart-e.
A GYEMSZI OGYI kéri a lakosságot, hogy a korábban megvásárolt, agyhártyagyulladás elleni Meningitec vakcinát vigyék vissza abba a gyógyszertárba, ahol a receptet kiváltották. Több gyártási tételben vas-oxidot találtak.
Leállították a kanyaró elleni oltási kampányt a felkelők kezén lévő észak-szíriai területeken, miután szennyezett vakcina miatt meghalt tizenöt gyerek – közölték helyi segélymunkások.
Betonelemeket szállító kamion gyulladt ki a 2-es úton, a Vác és Szendehely között keddre virradóra – közölték a katasztrófavédelemtől.
Tíz óra alatt sikerült eloltani a kaposmérői szeméttelepen keletkezett, körülbelül ezer négyzetméternyi területre kiterjedő tüzet – közölték a katasztrófavédelemtől.
A kanyaró elleni oltás nemcsak a ragályos betegségtől véd meg, hanem annak eddig alulbecsült következményétől is, egy nemzetközi kutatás szerint ugyanis egy kanyarófertőzés után a szervezet akár három évre is védtelenebbé válhat más súlyos fertőzésekkel szemben.
Az oltásellenes lobbi egyre nagyobb térnyerésére figyelmeztettek egészségügyi szakértők pénteken Bosznia-Hercegovinában, mert szerintük a védőoltásokat ellenzők tudományosan már megdöntött állításokkal igyekeznek félelmet kelteni a szülőkben.
A német fővárosban tavaly októberben kezdődött kanyarójárvány, azóta hatszáz megbetegedést regisztráltak. Az oltással megelőzhető betegség áldozata egy másfél éves kisfiú. Németországban nem kötelező a kanyaró elleni oltás, ezt a kisfiút sem oltották be.
Biztató eredményeket hoztak a HIV-vírus elleni újfajta vakcina tesztjei az amerikai kutatók szerint, akik a genetikai alapú védőoltást majmokon próbálták ki teljes sikerrel.
Évente 30-40 ezren betegednek meg a bárányhimlőben, de már létezik védőoltás, amellyel megelőzhető a betegség.
Az Országos Epidemiológiai Központ friss jelentése szerint Magyarországon még nem terjed járványosan az influenza, így még nem késő védőoltást kérni – erre hívta fel a figyelmet az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szombaton.
Jól reagáltak az ebola elleni védőoltásra az önkéntesek az első klinikai tesztek alatt a Genfi Egyetemi Kórházban – közölte kedden a kórház.
Három idős ember halála miatt leállították péntektől az influenza elleni védőoltást az észak-olaszországi Lombardiában.
Ingyenes oltásra a 60 év felettiek, bizonyos krónikus betegségekben szenvedők, a várandós nők, továbbá az egészségügyi és a szociális intézményekben dolgozók jogosultak, azonban gyógyszertári forgalomban többféle szezonális influenza elleni vakcina kapható, így azok is beoltathatják magukat, akik nem jogosultak térítésmentes oltásra.
Az ÁNTSZ szerint az oltással kapcsolatos kockázatok összehasonlíthatatlanul kisebbek annál, mint amit a velük megelőzhető súlyos fertőző betegségek, a szövődmények jelenthetnek, ezért külön internetes oldalt indítottak az oltásokról.
Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában végzett tesztek után Afrikában elkezdték embereken kipróbálni az ebolavírus elleni oltást.
Hatvan brit önkéntesen tesztelik egy ebolavírus elleni kísérleti vakcina biztonságosságát, az első oltást szerdán adták be egy volt nővérnek - jelentették be brit kutatók.
Húsz egészséges emberen kezdenek tesztelni a jövő héten egy ebola elleni oltóanyagot az Egyesült Államokban.