A ChatGPT után a DALL-E képalkotó technológiája is megérkezett az új Bing keresőbe, így már néhány parancs megadásával képeket is generáltathatunk a segítségével.
A ChatGPT körül forgott a South Park nemrégiben adásba került egyik epizódja, melynek egyes részeit az alkotók szerint a chatbot írta. Ennek apropóján kíváncsiak voltunk arra, mit szól ehhez az „érintett”, maga a ChatGPT.
Bár a Bing még messze nem érte el a Google kereső népszerűségét, rakétasebességgel jön fel, miután a mögöttes mesterséges intelligencia egészen különleges képességekkel ruházza fel. Mostantól például már játékszakértő is lehet, akár Xbox-os, akár PC-s vonalon.
Valószínű, hogy a következő években sem Európa lesz a technológiai fejlődés motorja. Erre enged következtetni a mesterségesintelligencia-alapú szövegírói szolgáltatást kínáló WriterBuddy elemzése.
Különböző szituációkban beszélhetünk a tanult nyelven, valamint magyarázatot kaphatunk egy feladatra a Duolingo újdonságával, amely a ChatGPT-nél is használt mesterséges intelligenciára épít.
A Microsoft „etika és társadalom” csapatának fontos szerepe volt: biztosítaniuk kellett a felelős és etikus mesterségesintelligencia-terméktervezést, illetve feltárni a kapcsolódó problémákat. A redmondi óriás viszont úgy döntött, feláldozza e csapatát a gyorsabb termékbevezetés oltárán.
Nemcsak szövegből, képből is ért már a ChatGPT mögött dolgozó nyelvi modell, de a GPT-4 bevezetése után már szövegelés terén is jóval többet tud, mint eddig.
Sam Altman, az OpenAI vezére teljesen leürítette a bankszámláit, hogy két ígéretes vállalatba fektessen be. Az egyik korlátlan energiát ígér, a másik +10 évet az emberi élethez.
Kína nemrég jelentősen korlátozta az országon belüli hozzáférést a ChatGPT-hez, mert az szerinte nyugati propagandát terjeszt. A kínai diákok azonban megpróbálják megkerülni a tiltást.
Az adatbiztonságra fókuszáló DuckDuckGo is beépíti a ChatGPT tudását a keresőjébe, és nyílt forrásokból származó válaszokat fog javasolni – nem lesz azonban kötelező a használata, csupán egy érdekes extra funkcióként jelenik meg.
Akik – bár regisztráltak – még mindig nem tudják kipróbálni az új Bing keresőt, jó eséllyel nem állítottak be egy fontos adatot a Microsoft-fiókjukban, amiről a cég eddig egy szót sem szólt. Most azonban kiderült, hogy elengedhetetlen.
Pillanatok alatt megalkotott egy eddig nem létező logikai játékot a ChatGPT, ami a hagyományos Sudokut gondolja tovább – az eredmény már bárki számára hozzáférhető.
A japán Oszakai Egyetem kutatói a mesterséges intelligenciát (MI) hívták segítségül ahhoz, hogy az emberek agyi tevékenységét figyelve meg tudják mondani, milyen képet látott az illető.
Egy hónap alatt jelentősen megnőtt az érdeklődés a Bing kereső iránt, a felhasználók kétharmada új, és már 45 millió keresést végeztek a mesterséges intelligencia-alapú chatbottal.
Jelenleg a világ egyik legdrágább játékszere a ChatGPT: milliók próbálgatják ingyen, és minden egyes beírt soruk hétszer–tízszer drágább következménnyel jár, mintha a hagyományos Google keresőbe gépeltek volna be valamit. A hasonló megoldásokat a színfalak mögött már évek óta fejlesztik a legnagyobb techóriások, az elmúlt hónapokban csak annyit történt, hogy elkezdték megmutatni a lapjaikat. Hogy beszélhetünk-e royal flössről, az most a nagy kérdés. Főleg egy olyan rendszer esetében, amely nemrég még alapvető matematikai műveletek elvégzésére sem volt képes.
A Google Cloud vezetője, Thomas Kurian szerint még csak most kezdődik a mesterséges intelligencia fejlesztésével kapcsolatos verseny. A dolgozóit arra kérte, csapatként gondolkodjanak, és maradjanak lojálisak a céghez.
A Snapchat néhány napja már megmutatta, mi történik, ha a ChatGPT-t beépíti a saját alkalmazásába. Hamarosan még több ilyennel találkozhatunk a piacon.
Néhány napja még az emberi civilizációt fenyegető egyik legnagyobb kockázatként emlegette a mesterséges intelligenciát a Tesla- és SpaceX-vezér Elon Musk, aki most a jelek szerint maga is egy ChatGPT-szerű megoldás fejlesztésére keres kutatókat.
Saját ChatGPT-alapú mesterséges intelligenciát integrál a Snapchat az üzenetküldőbe. Kezdetben még nem mindenki használhatja, azonban a távolabbi tervek ennél jóval ambiciózusabbak.
Egy kezdetleges, chatbotszerű Bing fejlesztése sajtóértesülések szerint már hat éve folyamatban lehet, az áttörést azonban tényleg az OpenAI-féle GPT-modell hozhatta el, melyet egyesítettek a korábbi fejlesztésekkel az új Binghez. Mindez azt is jelenti, hogy a Microsoft már hosszú évek óta igyekszik megreformálni a saját keresőjét, hogy felvehesse a kesztyűt a piacot uraló Google-lel.