#Orbán Viktor


Orbán Viktor megállapodott a megyei önkormányzatok vezetőivel

A megállapodás szerint a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének (MÖOSZ), illetve a megyéknek a következő hónapokban kell elkészíteniük az ország területfejlesztési koncepcióját, a közép- és hosszú távú területi fejlesztés stratégiáját. Ennek összhangban kell lennie a megyéknek az újjászervezett önkormányzati rendszerben betöltött szerepével.



Bocsánatot kért vagy sem a szlovén miniszterelnök Orbántól?

A szlovén kormányfő szerint a sajtó félreértette szavait, következésképpen nem volt oka bocsánatot kérnie a magyar miniszterelnöktől - tudtuk meg Bohut Pahor szlovén kormányfő szóvivőjétől. A hivatalos magyar verzió szerint a baloldali Pahor miniszterelnök személyesen kért elnézést Orbán Viktortól.


Orbán intenzív munkát ígért a képviselőknek

Orbán Viktor miniszterelnök szerint az elmúlt egy évben kiderült és bebizonyosodott, hogy a Fidesz és a KDNP szövetsége az egyetlen pártszövetség, amely képes az ország problémáinak megoldására. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Lázár János arról beszélt az "évértékelő" Fidesz-KDNP-frakcióülés után, hogy december közepéig egy igen "erőltetett", továbbra is kellő határozottságot és felkészültséget igénylő törvényhozási szakasz vár a képviselőkre.







Kína mint Európa megmentője? A lengyelek csalódtak

Nem mindenütt bíznak már annyira a kínai beruházókban, mint nálunk. Néhány nappal Ven Csia-pao kínai kormányfő június végi – Orbán Viktor által mérföldkőnek nevezett – budapesti megbeszélései előtt tetőzött egy másik kelet-európai államban az a botrány, amely egy kínai csoport által vezetett beruházás összeomlása miatt pattant ki.


VV: siker volt a magyar EU-elnökség

A magyar elnökség sikertörténet, de még a Fidesz európai szövetségesei is csak fanyar mosollyal tudnak gratulálni. Sajnos mindenkinek az maradt meg, hogy hazánkkal politikai problémák vannak.



Letették az új Audi-gyár alapkövét

Letették az Audi új győri gyárának alapkövét; az üzemben 2013-tól évi 125 ezer jármű készülhet. Ez a társaság negyedik olyan gyára, amelyben az autógyártás minden munkafázisát egy helyen végzik. Indításával a mostani csaknem 6500-as létszám újabb 2100 munkatárssal bővül.


Horvát sajtó: csak most kezdődik a harc az INA-ért

Csak most kezdődik a küzdelem az INA horvát olajtársaságért, s a szembenálló felek nem fognak válogatni az eszközökben - írta a Business.hr című horvát gazdasági hírportál szerdán annak kapcsán, hogy Orbán Viktor kormányfő előző nap Strasbourgban kizárta, hogy a magyar állam résztulajdonosként hozzájárul a Mol és az INA közötti szerződés módosításához.


"Nincs tovább együttműködés" - ellenállásra szólít fel Gyurcsány

"Ellenállásra kell hívni Magyarországot" – szólít fel facebookos bejegyzésében Gyurcsány Ferenc. A volt kormányfő azt írja, hogy a demokratikus ellenzék – benne saját pártja is – gyenge, megosztott és koncepciótlan. „Nem értik, hogy mit jelent a rendszerellenzékiség. Úgy viselkednek, mintha minden rendben lenne. Mintha működne a parlamentarizmus. De ez hazugság. A parlament Orbán bábja lett. Mit nem lehet ezen látni? Mi dolgunk van ezzel a Parlamenttel?” – fogalmaz.


Szijjártó: sikert sikerre halmozott a magyar EU-elnökség

Komoly sikerek vannak Magyarország mögött, senki nem vitatta, hogy a gazdasági kormányzással, az európai szemeszter bevezetésével, a roma-, illetve Duna-stratégiával valamint a horvát csatlakozási tárgyalások lezárásával 95 százalékban teljesültek a vállalások - értékelte az elmúlt fél évet a miniszterelnök szóvivője.



MSZP: Orbán stílusa kormányfőhöz méltatlan, kocsmai

Az MSZP szerint Európa erősebb, Magyarország viszont gyengébb lett az elmúlt félévi soros magyar EU-elnökség során, amelynek végére "megszégyenítő vereség tett pontot" - olvasható a Kovács László alelnök által jegyzett, az alkotmányozási folyamatot és az alaptörvényt bíráló keddi európai parlamenti állásfoglalásra utaló állásfoglalásban.