Igazi tanmese, ahogy az amerikai-ukrán traktorokkal jártak oroszok
Komoly informatikai tudás kell ahhoz, hogy ezekkel a gépekkel szánthassanak és vethessenek.
Komoly informatikai tudás kell ahhoz, hogy ezekkel a gépekkel szánthassanak és vethessenek.
HVG
Az Európai Bizottság intézkedéseket javasol és összehangolja a tagállamok fellépését és kapacitásait annak érdekében, hogy Ukrajnából a megtermelt gabonát el lehessen szállítani.
EUrologus
Az orosz elnök szerint a nyugati szankciók globális válságot okoznak, de szerinte ennek hatása leginkább az Európai Unióban érezhető, mert Oroszország "megbirkózik a nyugati szankciók által kiváltott külső kihívásokkal", és már a heti infláció is csak 0,1 százalék.
hvg.hu
A volt orosz állam- és kormányfő azt üzente a Nyugatnak: „ne fulladjon meg a saját nyálától a ruszofób rohamai közben”.
hvg.hu
Egy autókereskedésbe tört be öt orosz katona. A tulajdonost és a biztonsági őrt lelőtték, miután megmotozták őket.
hvg.hu
Az Európai Bizottság elnöke szerint nem csak Ukrajna vagy Európa jövője forog kockán az oroszok miatt.
MTI
A finn államfő és a miniszterelnök közös nyilatkozatban jelentették be a döntést. Korábban erre az esetre Moszkva "komoly következményekkel" fenyegetett.
hvg.hu
Amos Hochstein szerint ez európai ügy, amelybe nem avatkoznak bele. Az orosz gázvezetékekről azt mondta: fojtogatják Európát.
hvg.hu
Oroszország közvetlen veszélyt jelent a világrendre, állítja az Európai Bizottság elnöke, orosz katonák fegyvertelen civileket lőttek hátba, Finnország NATO-csatlakozási szándékát Moszkva atomháborút emlegetve bírálta. Hetvennyolcadik napja tart az orosz-ukrán háború. Kövesse a legfontosabb eseményeit itt!
hvg.hu
A Gazprom korábbi európai leányvállalatai is rajta vannak a szankciós listán.
MTI
A lengyelektől bocsánatkérést vártak, mert az orosz nagykövetet leöntötték vörös festékkel Varsóban. Mindeközben valakik leöntötték Lengyelország moszkvai nagykövetségét, stílszerűen vörös festékkel.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Soha nem látott képek kerültek ki az acélművet védő katonák mindennapjairól.
hvg.hu
A román szenátus szerdai döntésével gyakorlatilag eltörölte a gázkitermelés extrabevételére kivetett többletadót, ami eddig meggátolta a befektetőket a fekete-tengeri gázmezők lecsapolásában. A törvénymódosítás még nem élesedett, ahhoz még a képviselőház jóváhagyása is szükséges, de ha az is megvan, akkor jelentősen felgyorsulhat Európa leválása az orosz gázról.
hvg.hu
Az ukrán kamaszfiú magára maradt, a barátait elsodorta mellőle a háború, ő pedig most egyedül suhan a lebombázott ukrán utakon.
hvg.hu
A 3,5 méteres báb, Little Amal tavaly egész Európát bejárta és az együttérzés szimbólumává vált – most a határmenti lengyel városba, Przemyślbe látogat, hogy jobb kedvre derítse a háború elől elmenekült ukrán gyerekeket.
hvg.hu
A Kalush Orchestrának komoly esélye van a győzelemre. A zenekar férfi tagjainak az ukrán kormány külön engedélyt adott arra, hogy a torinói dalverseny idejére elhagyhassák Ukrajnát.
hvg.hu
Ukrajna gázszolgáltatója kedden jelentette be, hogy a keleti határnál leállítják az orosz gázszállítást, és egy másik tranzitpont felé terelik a gázt, hogy azt továbbra is biztonságosan lehessen nyugatra szállítani.
hvg.hu
A magyar miniszterelnök korábban nemigen szigetelődött el ilyen mértékben az EU-n belül, ezúttal viszont lecsapott az olajembargó tervére, hogy megmutassa: nem lehet leírni – olvasható a hírportál elemzésében.
hvg360
Hogy mekkora forráshoz jut Magyarország a 2 milliárd eurós keretből, az egyelőre nem derült ki.
MTI
Odesszát több rakétatámadás érte, az amerikai hírszerzés szerint Putyin nem elégszik meg a Donbasszal. Készül az újabb ukrajnai segélycsomag az Egyesült Államokban.
hvg.hu