Egy Ukrajnán kívüli konfliktust minél hamarabb lezárna Putyin
Az orosz elnök hétfőn az örmény kormányfővel és az azeri elnökkel tárgyalt.
Az orosz elnök hétfőn az örmény kormányfővel és az azeri elnökkel tárgyalt.
MTI
A rakétát az oroszok eredetileg egy ukrán vízierőműnek szánták.
MTI
Az oroszok szerint a britek be akarták szervezni a hollandiai katonai attaséjukat.
MTI
A pénzt élelemre és szálláshelyek biztosítására költhetik a befogadó országok. Magyarország nincs a listán.
MTI
Ukrajna szerte rakétatámadásokat hajtott végre Oroszország két nappal azután, hogy dróntámadást intéztek a Fekete-tengeren állomásozó orosz flotta ellen.
MTI
MTI
hvg.hu
A szervezők szerint akár százezren is lehettek a demonstrálók.
MTI
Moszkva annak ellenére kitart amellett, hogy Ukrajna egy radioaktív „piszkos bomba” bevetésére készül saját területén, hogy Oroszországon kívül mindenki éppen az ellenkezőjét állítja és inkább a Kremlből nézik ki, hogy ilyen provokációt követ el.
Putyin elnök kész lenne tárgyalni a békéről – mondta az orosz külügyminiszter nem sokkal azután, hogy Oroszország bejelentette, felfüggeszti részvételét az ukrán gabonaexportról szóló megállapodásban.
MTI
A külügyminiszter szerint Magyarország azért tartja a kapcsolatot az oroszokkal, mert „Oroszország a valóság marad, függetlenül attól, hogy ez a háború hogyan végződik majd”.
MTI
Oscar Seara, az amerikai védelmi tárca szóvivője szerint a B61es bomba fejlesztése nem függ össze az ukrajnai eseményekkel.
MTI
Jevgenyij Satanovsky közgazdász arról beszélt, hogy Ukrajna ellen szent háború zajlik.
hvg.hu
Az orosz védelmi minisztérium szerint Ukrajna és Nagy-Britannia áll a Krím félszigetnél az orosz fekete-tengeri flotta ellen szombaton végrehajtott dróntámadás mögött.
MTI
Az orosz védelmi minisztérium szombaton a brit haditengerészet egyik egységének képviselőit vádolta meg az Északi Áramlat földgázvezetékek ellen elkövetett robbantással.
MTI
Több mint 17 milliárd euró (mintegy 7 ezermilliárd forint) orosz vagyon került zár alá az Európai Unió által elrendelt szankciók következtében – tudatta szombaton Didier Reynders igazságügyi biztos.
MTI
Irán készen áll közvetlenül megvitatni Ukrajnával az Oroszország által használt iráni drónok kérdését – jelentette ki Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter.
MTI
Az ellenzéknek a kormány hibáinak és bűneinek felmutatása mellett, de lehet, hogy előtt, az lenne a fő feladata, hogy áldozatvállalásra buzdítson. A kormány retorikájával kell szembeállítania azt, hogy amit nekünk Ukrajna támogatása miatt kell elviselnünk, semmi ahhoz képest, hogy ukrán emberek bármikor életüket, fiaikat veszíthetik, hogy romba dől a hazájuk. Vélemény.
Justin Trudeau miniszterelnök új szankciókat is bejelentett, amelyeket orosz energiapiaci vezetőkre vetnek ki.
hvg.hu
Az orosz védelmi miniszter szerint most már csak önkénteseket és szerződéses szolgálatra jelentkezőket toboroznak.
MTI
Az egykori amerikai helyettes külügyi államtitkár, a Világbank korábbi elnöke nem lát semmiféle jogi aggályt annak útjában, hogy Ukrajna kapja meg a külföldi számlákon befagyasztott jó 300 milliárdnyi orosz vagyont. Robert Zoellick szerint ily módon el lehetne érni, hogy az ukránok átvészeljék a telet, ráadásul van rá precedens, hogy a szankciók részeként zárolt számlákat korábbi konfliktusok során kompenzáció céljára használták fel.
hvg360
7,7 millió ukrán menekült hagyta el az országot a háború kitörése óta. Megnéztük, mennyien tértek haza és mennyien telepedtek le az EU területén, illetve milyen fogadtatás várta őket. Az EUrologus ukrán menekültügyi körképe.
Folk György (EUrologus)