#Oroszország

Elvitelre #28: Indiától Antiguáig, Oroszország és Ukrajna között

Elvitelre - a podcast, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk – csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten folytatjuk az orosz-ukrán történelem összefoglalóját és megismerkedünk India történelmi csalóival.


Az orosz olaj ledobta a nyugati ársapkát, Moszkva pluszban még át is vert mindenkit

Oroszország július közepétől fogva már rendszeresen a G7-EU-Ausztrália trió által kimért árküszöb fölött kínálja az olaját Indiának, egyből nyolchavi csúcsra is törtek a bevételek. Közben, mint kiderült, már rögtön a tavalyi bevezetése óta ki is játszották az ársapkát, és ehhez mit sem sejtő nyugati cégek egész sora asszisztált. Egy friss moszkvai bejelentés alapján pedig nemsokára tovább mélyítik a globális olajhiányt, még jobban felhajtva az árakat, úgy, hogy idén világszinten rekordfogyasztás várható. Itthon is rohamosan drágul a benzin és a dízel, és jövőre még rosszabb lesz a helyzet.













Orosz lakossági pánik lehet a rubel veszte

Rendkívüli intézkedésre kényszerült az Orosz Központi Bank, miután a rubel árfolyama átlépte a dollárral szemben a 100-as lélektani szintet. A gyenge pénz tovább hajtja az amúgy is problémás inflációt, ami már megkeseríti a lakosság életét, akiket a 100-as dollár arra késztethet elemzők szerint, hogy kiszedjék pénzüket az orosz állam által felügyelet pénzügyi rendszerekből, vagy legalábbis más pénznemre cseréljék rubelüket. A jegybanknak a kormány szerint minden eszköze megvan, hogy biztosítsa a stabilitást, amihez elemzők szerint legalább 90-ig vissza kellene kalapálni az árfolyamot.






Az oroszokat éltetik, mert utálják a franciákat – az akadozó neten bemutatott helyzetkép a puccs utáni Nigerből

A világtól elzárt, puccson átesett afrikai ország Európát is érintő konfliktust robbanthat ki. A Wagner rajzfilmes hősei legyőzhetik a valóságos államfőt. Földes András nigeri interjúiból baljós kilátások rajzolódnak ki az országról, amely eddig csak filmbe illő sivatagi városairól és gyönyörű homokdűnéiről volt ismert.