Újratárgyalják Hodorkovszkij ügyét
Az orosz legfelsőbb bíróság elnöke perújrafelvételt tart szükségesnek az úgynevezett Yukos-ügyekben, amelyekben 2005-ben, majd 2010-ben is elítélték Mihail Hodorkovszkijt.
Az orosz legfelsőbb bíróság elnöke perújrafelvételt tart szükségesnek az úgynevezett Yukos-ügyekben, amelyekben 2005-ben, majd 2010-ben is elítélték Mihail Hodorkovszkijt.
MTI
Megszüntették Oroszországban a büntetőeljárást az első tíz Greenpeace-aktivista ellen - jelentette be szerdán a nemzetközi környezetvédő szervezet.
MTI
Vízumkérelmet nyújtott be Svájc berlini nagykövetségén Mihail Hodorkovszkij volt orosz olajmágnás kedden.
MTI
Nyolc orosz sportolót tiltottak el különböző időtartamra a doppingszabályok megsértése miatt.
MTI
Mihail Hodorkovszkij esetleg már 2015-ben visszatérhet Oroszországba, mert addigra hatályba léphet a magáncsődről szóló törvény, amelynek révén leírhatja az orosz állam által követelt hatalmas adósságát - jelentette ki a duma egyik bizottsági elnöke az Izvesztyija című orosz napilapnak.
MTI
A szibériai Krasznojarszkban van a Pussy Riot orosz punkegyüttes két, előző nap kiszabadult tagja, Marija Aljohina és Nagyezsda Tolokonnyikova, hogy megvitasson egy, az emberi jogok védelmét célul kitűző tervet.
MTI
A komoly pénzügyi-gazdasági válságba került Ukrajna kedden megkapja az Oroszország által beígért támogatás első részletét. Ezt Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter hétfőn jelentette be, hozzátéve: Oroszország 3 milliárd dollárnyi ukrán eurókötvényt vásárolt még pénteken. A 2 éves lejáratú kötvények kuponja (azaz az évenként fizetendő kamat) öt százalék.
MTI
Oroszország rendezte a Csehországgal, Finnországgal és Montenegróval szembeni szovjet adósságot.
MTI
Az orosz oktatási intézményeknek ezentúl kötelező lesz kiakasztaniuk a nemzeti lobogót az épületükre, valamint az oktatási szünetek utáni első tanítási napokon lejátszaniuk az orosz himnuszt - olvasható a Kreml honlapján hétfőn közzétett rendeletben.
MTI
Több mint öt tonnányi, mintegy egymilliárd rubel (6,6 milliárd forint) értékű borostyánkövet foglalt le az orosz rendőrség a Kalinyingrádi területen - közölte hétfőn a moszkvai belügyminisztérium.
MTI
Kiszabadult a börtönből a Pussy Riot punkegyüttes két további tagja.
MTI
Kész visszatérni Oroszországba, de nem kíván politizálni és egykori cégének részvényeit sem követeli vissza - mondta a szabadulása után adott első interjúban Mihail Hodorkovszkij egykori orosz milliárdos. Az üzletember több mint tíz évet töltött börtönben, de ma is ártatlannak vallja magát, kegyelmi kérvényét is Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter javaslatára írta meg.
MTI
Nincs napirenden Mihail Hodorkovszkij visszatérése Oroszországba – közölte egy német parlamenti képviselő, aki szombaton találkozott a volt orosz olajmágnással.
MTI
Megérkeztek Moszkvából a német fővárosba szombaton Mihail Hodorkovszkij egykori orosz mágnás szülei, hogy találkozzanak gyermekükkel.
MTI
Az orosz ellenzéki politikusok ritka kivételektől eltekintve üdvözölték Mihail Hodorkovszkij elengedését a börtönből, de szögesen ellentétes véleményeket fogalmaztak meg a volt olajmágnás politikai jövőjéről.
MTI
Berlinbe érkezett Mihail Hodorkovszkij volt orosz olajmágnás pénteken délután, akit aznap reggel engedtek szabadon oroszországi börtönéből - jelentette az n-tv német hírtelevízió.
MTI
Magyarországon hozza létre fuvarozási vállalatát a Magnit, Oroszország legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánca, amely így egy 1000 kamionból álló járműflottát és az azt kiszolgáló infrastruktúrát hoz létre Kelet-Magyarországon, körülbelül 1500 új munkahelyet teremtve ezzel - jelentette be Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos.
MTI
Szabadon engedése után azonnal Németországba utazott Mihail Hodorkovszkij volt orosz olajmágnás, a Kreml bírálója – jelentette be a szövetségi büntetés-végrehajtási szolgálat sajtószolgálata.
MTI
Az AFP francia hírügynökség egy térképen megmutatja, hogy mi a fontos az Ukrajna-Oroszország-Európai Unió között zajló tárgyalások, csörte kapcsán. Mi más körül is forogna a fő téma, mint a földgáz körül.
hvg.hu
Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken aláírta a Mihail Hodorkovszkij megkegyelmezéséről szóló rendeletet. Az orosz olajmágnást már szabadon is engedték.
MTI
MTI
hvg.hu