#párizsi vérengzés

MTI Világ

13 szélsőséges muszlimot vettek őrizetbe Belgiumban

Az őrizetbe vettek közül végül öt személyt gyanúsítottak meg terrorszervezet tevékenységében való részvétellel, a meggyanúsítottak közül hármat előzetes letartóztatásba helyeztek, két személy pedig szabadlábon védekezhet majd.

MTI Világ

Beindultak az arab karikaturisták

Egy népszerű arab nyelvű hírportál olyan karikatúrát közölt, amelynek első felén "Muzulmánellenesség" felirat alatt egy európai férfi látható, akinek a szájából egy vipera mászik elő. A második, "Antiszemitizmus" című képen ugyanezen férfi száján egy Dávid-csillagot ábrázoló lakat van. Az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió honlapján Ahmed Rahma rajzát tette közzé, amelyen egy "Charlie vagyok" feliratú táblát tartó arab vezető igyekszik Párizsba, a terrorizmus elleni felvonulásra, a háttérben ketrecbe zárt újságírók láthatóak.

MTI Itthon

Fidesz: "Nem szeretnénk, ha a bevándorlás miatt ez az ország megváltozna"

"Magyarországot olyannak kell megőrizni, amilyen. Nem szeretnénk, ha a bevándorlás miatt ez az ország megváltozna" - közölte a Fidesz szóvivője, aki európai szinten is egységes fellépést sürgetett, mert - mint mondta - a tömeges bevándorlás hosszú távon kulturális konfliktusokat okozhat. Szerinte ha az Európába érkezők "sajátos szubkultúrát" alakítanak ki, és ezek például bizonyos munkanélküliségi okok miatt deviáns kultúrákká válnak, akkor ezek "a bűnözés melegágyai lesznek".

MTI Világ

"Rendkívül nehéz felvenni a küzdelmet az iszlamista szélsőségesekkel"

Az Europol főnöke szerint a probléma nagysága, a hálózatok szétszórt jellege, az érintett személyek száma rendkívül nehézzé teszi az összes terrorista támadás megelőzését még az olyan jól működő terrorellenes ügynökség számára is, mint amilyen Franciaországban van. Wainwright szerint 2500, de akár 5000 is lehet azoknak a száma, akik Európából a szíriai és iraki konfliktus helyszínére utaztak.

hvg.hu Itthon

Vona: "Nálunk is árulni kívánják ezt a szennylapot"

Vona Gábor több mint egy hetet várt állásfoglalásával a Charlie Hebdóról. A Jobbik elnöke úgy gondolja, hogy a terroristák és a karikatúrák alkotói is a gyűlölet oldalán állnak, és ő nem kíván egyikkel sem azonosulni. Ráadásul a jövő héten Magyarországon is terjeszteni kezdik a "szennylapot", amivel Vona szerint fokozzák a terrorveszélyt.

MTI Világ

Elégetné az új Charlie Hebdo-példányokat a pakisztáni kormány

"A szólásszabadság nem jelenti a közösség érzelmei és a vallásos hitek elleni támadást, azok megsértését" - olvasható a pakisztáni parlament határozatában. Az egyik miniszter gyűlölködő, szándékos és rosszindulatú tettnek nevezte a rajzok kiadását.

MTI Világ

Merkel: "Németországban megengedhetetlen a muzulmánok kirekesztése"

Angela Merkel német kancellár a törvényhozás alsóházában, a Bundestagban csütörtökön elmondott beszédében ismét elítélte a párizsi vérengzést és hitet tett amellett, hogy az iszlám Németország része, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy tisztázni kell a muzulmán vallás és az iszlamista terror viszonyát.

1
4 5 6 7 8
14
Elképesztő, mekkora kárt okoznak az invazív növények és állatok

Elképesztő, mekkora kárt okoznak az invazív növények és állatok

Három okból lehet Karácsony az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje

Három okból lehet Karácsony az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje

Amíg kitalálják, hogy működjön tovább, békén hagyják a Szabolcs utcai kórházat

Amíg kitalálják, hogy működjön tovább, békén hagyják a Szabolcs utcai kórházat

Két hónapig nem fizetne a focistáinak az olasz bajnok

Két hónapig nem fizetne a focistáinak az olasz bajnok

Müller: Csökken Budapesten és a környékén is a koronavírus szintje a szennyvízben, nem okozott gondot a terasznyitás

Müller: Csökken Budapesten és a környékén is a koronavírus szintje a szennyvízben, nem okozott gondot a terasznyitás

Hússzor annyi mikroműanyag kerül a szervezetébe annak, aki csapvíz helyett palackozott vizet iszik

Hússzor annyi mikroműanyag kerül a szervezetébe annak, aki csapvíz helyett palackozott vizet iszik

Még mindig nem tudni, mi alapján záratta be Pokorni a Virányosi Közösségi Házat

Még mindig nem tudni, mi alapján záratta be Pokorni a Virányosi Közösségi Házat

Óriási hiba van rengeteg androidos telefonban, akár le is hallgathatók – a Samsung már lépett

Óriási hiba van rengeteg androidos telefonban, akár le is hallgathatók – a Samsung már lépett

A címlapról ajánljuk