Ha ezt megteszi, egy napig (szinte) bárhol ingyen parkolhat az országban
Rendhagyó mód ünnepli szolgáltatása bővülését egy parkolással foglalkozó hazai mobilapp.
Rendhagyó mód ünnepli szolgáltatása bővülését egy parkolással foglalkozó hazai mobilapp.
Egy parkolóhelyekre összpontosító észt startup vállalkozás indította el megosztáson alapuló szolgáltatását Budapesten – írta a Népszabadság.
Lázonganak a legnagyobb budai zöldterület, a Tabán megmentéséért küzdő civilek a park közepére épített wellnessközpont és szórakozóhely ellen. A helyi lakosok szerint az éjjel is nyitva tartó terasz annyira hangos, hogy nem tudnak aludni tőle, ráadásul az Oxygen elé tervezett parkoló „sebet ejtene” a parkon. A szórakozóhely zajszintméréssel próbálja lezárni a vitát, az önkormányzat pedig fogadkozik, hogy nem tervez parkolót. Az iratok és egy polgármesteri levél viszont mást mutat.
Nem fognak spórolni az állami vezetők budapesti parkolóhelyein, nem válthatják ki ugyanis a havi százezer forintba kerülő parkolóhelyeket olcsóbb, mélygarázsban kialakított helyekkel - írta a Blikk a minisztériumi autóflottákat üzemeltető Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságra (KEF) hivatkozva.
Ha valaki egy régebbi építésű bevásárlóközpontban próbál parkolni, azonnal érzi, hogy kinőtték a kocsik a helyeket.