#parlament


Rabruhás tüntetők mennek a Parlament elé

Rabruhában tüntetnek a Kossuth téren a Magyar Szegénységellenes Hálózat tagjai. A szervezet így akarja felhívni a képviselők figyelmét arra, hogy ne szavazzák meg a közfoglalkoztatásról szóló törvényt.


Utolsó ülésnap: nyaralás előtt még 20 új törvény jöhet

Az Országgyűlés mai ülésén csaknem húsz törvényjavaslatról dönthet, így a képviselők elfogadhatják például az egyházügyi, a köztársasági elnök jogállásáról, valamint az alapvető jogok biztosáról szóló sarkalatos törvényeket is. A parlament ezzel a nyári rendkívüli ülésszak végére ér, soron következő, első őszi ülését szeptember 12-én tartja.


Félmilliárdért ragyog nyár végére új fényben a Parlament

A Napi Gazdaság szerint a Parlament díszkivilágításának kiépítésére kiírt közbeszerzési eljárást nettó 484 millió forintos árajánlatával a Lisys Fényrendszer Zrt. nyerte el. A hivatal a teljes díszvilágítás megvalósításának értékét előzetesen nettó 900 millió forintra becsülte.


Marad a szigor a sajtóval a parlamentben

Az év elején a Kövér László házelnök által kiadott rendelet drasztikusan csökkentette az állandó országgyűlési belépők számát és korlátozta tovább az újságírók mozgását az épületben. Úgy lehetett tudni, hogy csak az uniós elnökség idejére, ám a hat hónap lejárta után is minden marad a régiben - írja a Népszabadság.





Új helyre költözik a parlament Grúziában

A grúz törvényhozás megszavazta pénteken, hogy a parlament átköltözzön a fővárosból Kutaisziba, az ország második legnagyobb városába, ahol egy felrobbantott szovjet hősi emlékmű helyén építik föl két éven belül az új országházat.




Hogyan reagáltak a piacok a görög döntésre?

A görög parlament szerda délután megszavazta a 28,4 milliárd euró összértékű költségvetési megszorításokat; a voksolást megelőzően napi csúcsra emelkedett az euró a dollárhoz képest, több mint egy dolláros nyereségen volt a nyersolaj ára, drágult az arany és emelkedtek az európai tőzsdemutatók.


Elfogadta a megszorítási csomagot a görög parlament

A görög parlament szerda délután megszavazta a 28,4 milliárd euró összértékű költségvetési megszorításokat tartalmazó törvénycsomagot. A szavazás után folytatódtak a megszorítások elleni tüntetések Athénban, illetve továbbra is tart a korábban megkezdett kétnapos sztrájk is az országban.



Elfogadták az előadó-művészeti törvény módosítását

A törvényben mostantól az eddigi hat helyett három nyilvántartási-támogatási kategória szerepel: a nemzeti, a kiemelt, valamint a pályázati csoportban regisztrált együtteseké. Normatív támogatást a jövőben az első két kategória kaphat, a harmadik csak pályázati támogatásban részesülhet.


Parlament előtt a népegészségügyi termékadó

Font Sándor és Kovács József fideszes képviselők nyújtották be pénteken az Országgyűléshez a népegészségügyi termékadóról szóló törvényjavaslatot, amely a kormány korábbi felvetésétől hamburgeradó néven forgott a sajtóban - a törvényjavaslat szövege a parlament honlapján jelent meg.


Hova költözhet a kormány?

A Népszabadság kormányközeli forrásai azt mondták, a kormány kiköltözése a Parlamentből legkésőbb 2013-ra megtörténhet.


Nagy sétálótérré alakítaná át a kormány a Kossuth teret

A Parlament régi méltóságának visszaállítását tűzte ki célul az a kormánypárti javaslat, mely szerint növelnék a zöldfelületet, növelését, eltűntetnék a parkoló autókat egy mélygarázsba, valamint a szobroknak és az emlékműveknek "méltó helyet" találnának.