Múlt héten lemondatták a kormányt, de máris kinevezték az új miniszterelnököt Peruban
Dina Boluarte volt államfő ellen pénzmosás címén folytat eljárást a főügyészség.
Dina Boluarte volt államfő ellen pénzmosás címén folytat eljárást a főügyészség.
MTI
A kormány semmit sem tett a megoldás érdekében, csak lejárató kampányokat indított – állítja a politikus.
HVG
Két eseti bizottságra vonatkozó ellenzéki javaslatot és egy törvénymódosítást sem engedtek át a kormánypárti többségű szakbizottságok.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára bocsánatkérést várt volna a DK-tól,
HVG
Szabó Tímea szerint Zsolti bácsi nem egy ember, hanem az egész rendszer. A Fidesz képviselője szerint pedig az ellenzék valódi célja az volt, hogy zavargásokat provokáljanak ki és “Majdant” csináljanak Budapesten.
HVG
Még a helikopterrel szállított szarvas sem váltott ki akkora érdeklődést Semjén Zsolttal kapcsolatban, mint a hétfői megszólalása.
„Én nem abban vagyok elkötelezett, hogy ezt ráverjük valamelyik fideszesre” – fogalmazott a Szőlő utcai pedofilüggyel kapcsolatban az ellenzéki képviselő.
HVG
Gyorsan a miniszterelnök segítségére siettek a fideszes képviselők, Orbán szerint pedig bohócsipkát kellene a független képviselőre adni.
HVG
Kocsis Máté szerint a Szőlő utcai pedofilügyről elhangzott állítások mögött egy befolyásos és gazdag ellenzéki politikuscsalád áll.
HVG
A miniszterelnök-helyettes ördögien felépített karaktergyilkosságról beszélt a Szőlő utcai javítóintézet ügyében, Orbán Viktor szerint a jogi lépéseket mindenki ellen megteszik, aki hamis vádakat fogalmazott meg.
A Párbeszéd politikusa szerint a kormánypártok nem a bántalmazott nők mellett állnak ki, hanem azt a képviselőt büntetik, aki szembesíti őket a tragédiával.
HVG
Az országgyűlési képviselők a jövő héten arról a törvényjavaslatról is vitáznak, mely bevezetné az egyszerűsített nemzetbiztonsági ellenőrzést. Sorra kerül a Sorsok Háza ingyenes átadása és a közigazgatási bíráskodás módosítása is.
Több kormányzati épület is leégett Nepálban a hétfőn keződött zavargásban, amit az sem állított meg, hogy lemondott a miniszterelnök. Több politikus házát is felgyújtották, voltak, akik helikopterrel menekültek.
HVG
A gyanúsított kihallgatásán azt mondta, akkor kért segítséget, amikor az autója lerobbant.
HVG
Könnyítene a Mi Hazánk az önvédelmi lőfegyverek tartásán: akik fegyverrel dolgoznak, alanyi jogon kaphatnának önvédelmi célra is, ráadásul közszereplőket is felfegyvereznének. A párt ötleteiből a Fidesz már többször hajlandó volt törvényt írni.
Zhao Leji pénteken fog találkozni Sulyok Tamással, de Kövér Lászlónál is tiszteletét teszi.
HVG
Ha módja nyílik rá, segíti a Tisza kampányát, de nem köt semmilyen háttéralkut.
HVG
Ellenzéki össztűz zúdult a parlamentben a miniszterelnökre.
HVG
Dömpingszerűen fogadja el a parlament az elmúlt időszak beterjesztéseit, indítványait, összeszedtük a gazdaságot érintő szavazások eredményeit.
HVG
Versenyképességi és költségvetéshez kapcsolódó módosító javaslatokkal készül a kormány Semjén Zsolt szerint, a KDNP pedig sürgős közérdekre hivatkozva tolná át a kampányköltés-plafon eltörlését, ezért június 17-én rendkívüli parlamenti ülésnap lesz, ahol öt fontos törvényjavaslatról is szavaznak majd.