#plenáris ülés

Megszereztük: ezeket a magyar kérdéseket vizsgálhatják még

Két állásfoglalást terjesztenek be az EP-frakciók a csütörtöki parlamenti plenáris ülésre Magyarországgal kapcsolatban – tudta meg a hvg.hu. Az egyik a korábban kifogásolt törvények alkalmazásainak tapasztalatait vizsgálná, a másik a törvények végrehajtása alapján döntené el, indokolt-e Magyarországgal szemben a hetes cikkely alkalmazása.


Orbán megkapta a lehetőséget: felszólal szerdán az EP-ben

Szerda délután felszólalási lehetőséget kapott a magyar kormányfő Strasbourgban, az EP plenáris ülésén. Martin Schulz, az EP frissen megválasztott elnöke “rendkívül bátor” húzásnak véli, hogy egy európai miniszterelnök azelőtt viszi a média elé strasbourgi szereplését, hogy meghívatását formálisan visszaigazolta volna az EP.


Gőzerővel elemzi az EB a magyar törvényeket

Az Európai Bizottság a tervek szerint kedden dönt arról, hogy tesz-e további lépéseket azon - nemrégiben elfogadott - magyar jogszabályok ügyében, amelyek összhangját az európai uniós joggal aggályosnak találja - erősítette meg az uniós végrehajtó testület szóvivője hétfőn Brüsszelben.



Az őszi ülésszak első napjának képes összefoglalója – Nagyítás-fotógaléria

Megkezdődött a munka a Parlamentben. A szakszervezetek a Munka törvénykönyvének tervezete, a Magyar Szociális Fórum szimpatizánsai pedig a devizahitelek miatt tüntettek az Országház előtt az őszi ülésszak első napján. Hatpontos "országvédelmi akciótervet" jelentett be Orbán Viktor. Eszerint bevezetik a fix árfolyamos végtörlesztési lehetőséget, nem lehet 30 százalékos THM felett hitelt adni, központi ára lesz a szemétszállításnak, bevezetik a luxustermékek adóját. Javasolja, hogy az állam fizesse vissza az IMF-hitelt. Az Országgyűlés később döntött Gyurcsány Ferenc mentelmi jogáról is.