Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#polgárság

Nagy Iván László hvg360

A NER kávézóját körberöhögnék egy 19. századi kávéházban

Akár kultúraépítés a cél, akár a nyilvános szféra megteremtése, akár az újgenerációs NER-polgárság feltalálása, a kormányközeli elit célt téveszt, amikor a Scruton Kávézót mint szellemi otthont hizlalja. A fentről irányított közszféra sem történelmi, sem szociológiai szemszögből nem állja meg a helyét, cserébe eléri, hogy a „konzervatív elit” belterjesebb és realitásvesztettebb közösség legyen, mint a démonizált körúton belüli értelmiség.

Sándor Anna Élet+Stílus

Soha nem hagytuk ennyire magukra az anyákat, mint most?

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az emberiség mindig ugyanúgy gondolkodott az anyaságról, ez viszont nem igaz. Az ideális anya képe az emberiséggel együtt változik, a kulturális és gazdasági hatások minden korban befolyásolták. Mára az anyáknak annyi elvárással kell szembenézniük, mint korábban soha - mindezt ráadásul egy elmagányosodó társadalomban.

Hercsel Adél Kult

Egy polgár őszinte vallomásai: Márai és a pikáns esetek

„A legtöbb ember néha homoszexuális, s néha nem az” – olvasható többek közt Márai Sándor egyik legismertebb művének, az Egy polgár vallomásainak most megjelent, csonkítatlan kiadásában, amibe visszakerültek az egykori házitanítójára vonatkozó gondolatai is. A tanító 1935-ben személyiségi jogi pert indított a szerző ellen, amit Márai elbukott, s ennek nyomán önmaga cenzúrázta meg kötetét. 70 év után most itt az eredeti regény, igencsak pikáns részletekkel. De miért kellett ennyit várni?

Kijelzőt csinált a BMW a szélvédőből, kiterjesztett valóság segíti a sofőröket – videó

Kijelzőt csinált a BMW a szélvédőből, kiterjesztett valóság segíti a sofőröket – videó

A kormány büszke: nagy a munkanélküliség, mégis kevés az álláskereső

A kormány büszke: nagy a munkanélküliség, mégis kevés az álláskereső

Fontos, hogy mindenki jól érezze magát a munkában, de azután is

Fontos, hogy mindenki jól érezze magát a munkában, de azután is

Slawomir Sierakowski a Project Syndicate-ben: Magyarország lesz a következő Belarusz

Slawomir Sierakowski a Project Syndicate-ben: Magyarország lesz a következő Belarusz

„Naiv, kivitelezhetetlen vagy értelmetlen” – Vitézy Dávid reagált Lázár János vasútfejlesztési ötleteire

„Naiv, kivitelezhetetlen vagy értelmetlen” – Vitézy Dávid reagált Lázár János vasútfejlesztési ötleteire

Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér

Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér

Kiderült egy ismert vírusról, hogy köze lehet az Alzheimer-kórhoz

Kiderült egy ismert vírusról, hogy köze lehet az Alzheimer-kórhoz

Egy indiai lap szerint nem Orbán, hanem Lévai Anikó kap ájurvédikus kezelést Indiában

Egy indiai lap szerint nem Orbán, hanem Lévai Anikó kap ájurvédikus kezelést Indiában

Drágábbak lettek a használt autók, mégis többen keresik őket

Drágábbak lettek a használt autók, mégis többen keresik őket

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.