#prostitúció

"A prostitúció a nők ellen irányuló erőszak"

Karin Olofsdotter budapesti svéd nagykövet szerint a prostitúció 58 milliárd dolláros üzletág, így a világon a leggyorsabban növekvő illegális üzletágnak számít. A Magyarországi Női Alapítvány (Mona) nemzetközi konferenciáján szakértők országuk tapasztalatairól számoltak be pénteken.

MTI

Huszonhárom vádlott egy prostutúciós perben

Prostitúciós tevékenység szervezése, kitartottság, valamint egyéb bűncselekmények elkövetésének vádja miatt huszonhárom vádlott ellen folyik büntetőper a Kecskeméti Városi Bíróságon; a hétfői tárgyalási napon Szeleczki Zoltán tanácsvezető bíró kihallgatásokkal folytatta a bizonyítási eljárást.

MTI





A prostitúcióról kérdezi az LMP Pintért

Az LMP nyílt levélben kért tájékoztatást Pintér Sándor belügyminisztertől arról, hogy milyen bűnüldözési stratégiát követ a kormány a prostitúció, a nő- és gyermekkereskedelem visszaszorítására.

MTI

Heten vannak előzetesben a szekszárdi emberkereskedők ügyében

Nyomozócsoportot hozott létre a rendőrség a szekszárdi emberkereskedelmi ügy felderítésére. A családi alapon szerveződő bűnszervezetnek hét tagja van előzetes letartóztatásban. Az egész ország területéről "gyűjtötték" a nőket, több százezer forintért adták-vették és prostitúcióra kényszerítették őket.

MTI



Washington élesen bírálta Romániát

Bírálta Romániát az Egyesült Államok külügyminisztériuma, azt hangoztatva, hogy a román kormány nem biztosítja az emberkereskedelem felszámolásához szükséges minimális feltételeket sem.

MTI

A budafoki emberrablók utolsó tagját is elfogták

Hónapok óta tartó nyomozás eredményeképp a napokban elfogták annak a bandának az utolsó tagját is, amelyik még januárban rabolt el egy fiatal lányt, hogy prostitúcióra kényszerítse - számolt be a HavariaPress.

HavariaPress




Lydia Cacho: Én is beálltam prostinak, tudom, miről beszélek

Az évente több száz milliárd dollárt fialó prostitúciót ott is védik a hatóságok, ahol elvileg tiltják. Ezt állítja a hvg.hu-nak adott interjúban a világhírű riporternő, Lydia Cacho, akit kockázatos nyomozásai meggyőztek, hazája, Mexikó szexrabszolga-kereskedői együttműködnek a kelet-európai „kollégákkal”is.

Zentai Péter

Pénzért kellett árulnia a testét egy 16 éves lánynak

A rendőrség tájékoztatása szerint egy tizenhat éves lányt kényszerített prostitúcióra egy nyíregyházi férfi, aki ellen aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése, súlyos testi sértés, erőszakos közösülés, üzletszerű kéjelgés elősegítése, tiltott pornográf felvétellel való visszaélés, valamint rablás megalapozott gyanújával indult eljárás.

MTI


Kitartottságban találta bűnösnek a bíróság Keleti Györgyit

Kitartottság miatt mondta ki bűnösnek a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken Keleti Györgyit. Az első fokon eljáró bíróság a nőt - Keleti György volt honvédelmi miniszter lányát - egy év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette.

MTI