RTL: Luxushotelbe közvetítette az intézetis lányokat a letartóztatott igazgató
Egy-egy alkalomért 60-70 ezer forintot kértek, de ebből a lányok semmit nem kaptak.
Egy-egy alkalomért 60-70 ezer forintot kértek, de ebből a lányok semmit nem kaptak.
Borzasztó részletek derültek ki a letartóztatott javítóintézeti igazgató és bűntárs párja ügyében.
A helyiek szerint teljesen nyilvánvaló volt, mi folyik a házban.
A 33 éves női vádlott maga is évek óta prostituáltként dolgozott.
Biztonságosabb és kifizetődőbb lehet a prostitúció Belgiumban.
Egy józsefvárosi albérletben fogták el a banda vezetőit. Azzal gyanúsítják őket, hogy drogfüggő nőket kényszerítettek prostitúcióra.
A 42 éves nő 22 éves lányával már korábban is prostituáltként dolgozott, 16 éves fia be volt avatva.
A szerepeket felosztották, a csapatot a testvérek (két nővér és két fivér) egyikének élettársa irányította.
Pedig még a vádlott lánya is segített a partnerszerzésben.
Hónapokig kihasználták a szorult helyzetbe került fiatalt.
A lányokat kábítószerekkel, alkohollal és veréssel kényszerítették prostitúcióra, volt köztük 11-12 éves gyermek is.
Az influenszer azzal hitegette a fiatal nőket, hogy segít megvalósítani álmaikat. Közben rabszolgáiként prostitúcióra kényszerítette őket.
A férfi a kiskorú által prostitúcióval keresett pénzt az áldozattól elvette, 7 hónap alatt összesen 6,5 millió forintra tett így szert, miközben a lányt betegen sem vitte orvoshoz.
A férfi szépségversenyeket szervezett, és modellügynöksége volt, innen ismerte a lányokat.
A nyomozóknak a lopott pénzből 3,7 millió forintot sikerült lefoglalniuk egy bankszámlán.
A kecskeméti férfi jelen volt, amikor a nők a szexuális szolgáltatások nyújtottak, és fénykép- és videófelvételeket is készített.
Azzal fenyegették a nőt, hogy ha nem teszi meg, amit kérnek, a lányát elveszik tőle, őt pedig feljelentik.
A rappernek komoly vádakkal kell szembenéznie.
Egy 27 éves ungvári nőt majdnem sikerült kijuttatnia Ukrajnából.
Egyszerre razziáztak Belgiumban és Magyarországon. Nagy vagyont foglaltak le és több kizsákmányolt áldozatot is kiszabadítottak.