"Az SZDSZ három éve meghalt" - Fodor bejelentette a pártalapítást
Fodor Gábor volt SZDSZ-elnök hivatalosan is bejelentette: pártot alapít tavasszal.
Fodor Gábor volt SZDSZ-elnök hivatalosan is bejelentette: pártot alapít tavasszal.
Zűrzavart okozott az Együtt 2014-ben az LMP-től kapott kosár és az MSZP által kezdeményezett ellenzéki tárgyalássorozat. Bár Bajnai kedden időszerűtlen "koalíciós" egyeztetésnek nevezte a tárgyalásokat, ezzel indokolva az Együtt 2014 távolmaradását a további szakpolitikai egyeztetésekről, a mozgalom tárgyalója mégis megjelent az egy nappal később tartott közjogi beszélgetésen. Szintén feszültségeket keltett a mozgalomban az MSZP által meghívott személyek listája, miközben az Együtt is volt minisztert delegált. Bajnaiék lépéshátrányba kerültek az ellenzéki összefogást szorgalmazó MSZP-vel szemben, ezért az Együtt a párttá alakulással próbálja behozni lemaradását.
Szerinte még nincs itt az ideje, ezért Bokros Lajos nem akar arról beszélni, valóban pártalapításra készül-e. Reméli viszont, hogy szükség lesz itthon egy európai szabású konzervatív-liberális pártra – derül ki abból az interjúból, amelyet a Népszabadságnak adott az európai parlamenti képviselő, volt pénzügyminiszter.
Bejelentette pártjának megalakulását Frank Stronach osztrák-kanadai milliárdos vállalkozó, a Magna autóalkatrész-beszállító cég alapítója egy csütörtöki sajtótájékoztatón Bécsben. A politikusi pályára lépő üzletember pártja a Team Stronach nevet kapta, és részletes programot egyelőre nem mutattak be.
Egy harmadik parlamenti képviselőt is megnyert leendő pártjának Frank Stronach osztrák-kanadai milliárdos, így jogilag elhárultak az akadályok az elől, hogy új, még név nélküli pártja indulhasson a jövő évi parlamenti választásokon. Erről az újonnan csatlakozó politikus, Robert Lugar tájékoztatta csütörtökön az osztrák sajtót.
Formálisan megszűnt az egypártrendszer Türkmenisztánban, miután kedden egy üzleti irányultságú politikai pártot alapítottak Asgabatban. Az új szervezet létrehozása ugyanakkor aligha vezet el az autoriter vezetésű ország tényleges demokratizálásához.
Bár néhány héttel ezelőtt a volt miniszterelnök élesen bírálta az Orbán-kormány tevékenységét, kampányszerűen adott interjúkat és értékelte az ország helyzetét, stábja szerint még mindig nem döntötte el, visszatér-e a nagypolitikába. Csapata egyelőre csupán abban biztos: ha mégis vállalja a megméretést, akkor sem fog új pártot alapítani. Ez azt jelenti, hogy az MSZP lesz az a párt, amelyikre a leginkább számítanak, még ha kritikusan figyelik is a szocialistákat. Viszont ha Bajnai mégis visszatér, komoly dilemmát jelent majd, kivel lehet még együttműködni: az önállóságához ragaszkodó LMP-vel vagy a hitelességét vesztett Gyurcsány pártjával.
A kétharmados erőfölény mellett nem, vagy csak alig lehet érvényesíteni a munkavállalói eszközöket a szakszervezetek szerint - írja a Magyar Nemzet.
Iveta Radicová szlovák miniszterelnök egy pozsonyi gazdasági hetilapnak adott interjújában nem zárta ki, hogy a jövőben esetleg új pártot alapít.
Pénze vélhetőleg lenne rá, mégsem alapított új pártot Gyurcsány Ferenc. Inkább új MSZP-platformot hozott létre, pedig vagyona és kapcsolati tőkéje segítségével talán összehozhatna egy országos lefedettségű szervezetet.
A választásoknak vége, a Fidesz-KDNP tarolt, a legközelebbi megméretés négy év múlva lesz. Ez éppen elég idő arra, hogy a semmiből felépüljön egy új párt. A kérdés csak az, lenne-e értelme éppen most pártalapításba fogni. Van-e rá igény, és hol van az a "piaci rés", ahol egy új formáció labdába rúghatna?
A civil szó volt a sláger a tavaly létrehozott politikai mozgalmak névadóinál, az új pártok egy része pártellenes jelszavakkal szeretne ugyanis befutni. A képviselőház bevételére azonban legfeljebb az LMP-nek van esélye.
A bíróságon várja a bejegyzést a monoki polgármester pártja, az Összefogás - tudta meg a Népszava.