Meghalt az első pedofíliával lebukott amerikai püspök
Két áldozatra derült fény, a bűnös pap egy pszichiátrián élte le az életét.
Két áldozatra derült fény, a bűnös pap egy pszichiátrián élte le az életét.
Grantham püspöke az első anglikán püspök, aki nyíltan vállalja homoszexualitását, és azt, hogy kapcsolatban él valakivel.
Erős mondatokkal zárja a Fabiny Tamás evangélikus püspökkel készített interjúját a Magyar Nemzet.
Udvardy György pécsi püspök az egyházi iskola igazgatóján keresztül megüzente: a tanárok ne sztrájkoljanak, és kész. Közügyekre érzékeny nyugdíjas egészségügyis jelentette fel, de a PDSZ is fontolgatja, hogy a hatóságokhoz fordul.
Ägidius Zsifkovics kismartoni püspök lelkiismereti okokra hivatkozva nem egyezett bele, hogy a burgenlandi Nagysároslakon található egyházi tulajdonban lévő birtokon áthaladjon a tervezett kerítés. A püspök szerint a kerítés nem jelent megoldást a menekültválságra.
Továbbra is támogatják a teljes abortusztilalmat, de ellenzik a terhességmegszakításon áteső nők megbüntetését.
A vatikáni államtitkárság kezdeményezésére egy teljes munkacsoport dolgozik a technikai újítás megvalósításán.
Veres András szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megválasztott elnöke azt mondta: nemre, korra, nemzetiségre vagy éppen felekezetre való tekintet nélkül kell segíteni az úton lévő, nehéz helyzetbe került embereket.
Egy öt-hat hónapra született koraszülött maradványait találták meg egy XVII. századi svéd püspök, Peder Winstrup koporsójában. A tudósok elképzelése szerint a halott babát úgy csempészték a tekintély koporsójába, hogy megszentelt földben nyugodhasson. Más érdekessége is van a középkori pap múmiájának.
A szertartást vezető Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek prédikációjában arról beszélt, hogy Krisztus maga akar az apostolok és utódaik személyében a hívő közösség élén állni, hirdetni Isten uralmának örömhírét és meggyógyítani az embereket.
Hamarosan nők is betölthetnek püspöki tisztséget Angliában - döntött hétfőn az anglikán egyház. A határozat több évtizedes vitát zár le az angol keresztényközösségben, így az első női püspök felszentelésére már januárban sor kerülhet.
Kötelező érvényűvé vált az egyházmegyéket és más egyházi hivatalokat vezető püspökök nyugdíjba vonulásának 75 éves korhatára a katolikus egyházban – közölte Ferenc pápa döntését szerdán a Vatikán.
A brit püspök egy férjezett asszonnyal folytatott viszonyt, amivel a Vatikán szerint nemcsak saját cölibátusi fogadalmát szegte meg, hanem a családi élet szentségét is megsértette. A 64 éves pap nem titkolt viszonyt folytatott a nála 20 évvel fiatalabb tanárnővel. A felszarvazott férj, egy 44 éves bankár beadta a válópert.
Az abortusz- és melegházasság-ellenes amerikai papot a Püspöki Kongregációból küldte el a pápa, aki állítólag "jó püspököket akar, függetlenül attól, hogy konzervatívak vagy liberálisak-e".
A melegházasságok ellen emelte fel szavát egy ír püspök azután, hogy a dublini kormány úgy határozott: 2015-ben népszavazást írnak ki a melegházasságok engedélyezéséről – írta a Zenit katolikus hírügynökség.
Húsvéti üzenetében Orosz Atanáz a menekültekért és az ellenségkép-kreálás ellen szólalt fel.
Sokat elárult a korszak jómódú emberinek táplálkozási szokásairól a dániai Aalborg 300 éve élt püspökének széklete. Annak maradványában egzotikus élelmiszerek, fűszerek nyomait mutatták ki a szakemberek.
Néhány nappal 104. születésnapja előtt, Újév napján elhunyt a világ legidősebb katolikus püspöke, a francia Gery Leuliet.
Beer Miklós szenteste az M1-en is közvetített beszédében amellett, hogy hazugságot, korrupciót emlegetett, egész éves jótékonyságra szólította fel híveit.
Azonosították a Szent Koronát hozó Asztrik kalocsai érsek, későbbi püspök relikviáit – írják a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye oldalán, az asztrik.hu-n. A néhai egyházi vezető földi maradványait radiokarbonos módszerrel vizsgálták meg.