Le akarta vágni valakinek a kezét, ezért szökött meg a sopronkőhidai rab
Két és fél évet kapott ezért. Filmbe illő módon szökött meg, de hamar elkapták.
Két és fél évet kapott ezért. Filmbe illő módon szökött meg, de hamar elkapták.
Bűntársaik kintről segítették őket, ők a cellájukból telefonáltak, amikor épp nem látta senki.
A rab Cegléd mellett lógott meg hétfő reggel, ezután betévedt egy filmforgatásra, ahol civil ruhát szerzett magának. Kora délután fogták el a rendőrök a városban.
Munkavégzés közben megszökött két fogvatartott a Márianosztrai Fegyház és Börtön mellett működő gazdasági társaság területéről hétfőn – tájékoztatta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivője az MTI-t.
Jogerős büntetését töltötte, a rendőrség szerint kizárható az idegenkezűség.
650 ügyben fizetett kártérítést a kabinet, közel 640 millió forintban.
Nem sokáig tudott bujkálni a férfi, aki pénteken szökött meg Sopronkőhidáról.
Egymásnak tökéletesen ellentmondó állítások feszülnek egymásnak az RTL Híradó beszámolójában.
Még 2009-ben fogadtunk be a 519-es számú guantanamói foglyot, de a sztorijában nem minden stimmel.
A rab csak öt napja volt a cellájában, amikor társai arra figyeltek fel, hogy az ébresztgetésre sem reagál.
Kedd délelőtt megszökött a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet egyik fogvatartottja a Győri Járásbíróságra történő előállítása közben – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága.
Hétfőn az állampusztai sertéstelepről, szerdán pedig a szombathelyi börtön melletti hulladékválogatóból szökött meg egy elítélt.
A megyei seriff üzent a két bűnözőnek, hogy nem sokáig lesznek már szabadlábon.
A folyosón bántotta egyik rab a másikat, a börtön parancsnoka feljelentette a verekedőt.
Megszüntették az előzetes letartóztatását és szabadlábra helyezték azt a három börtönőrt, akiket egy rab agyonverésével gyanúsítanak – tudta meg a hvg.hu. A Kozma utcai börtönben életét vesztő fogoly testén bakancsnyomokat találtak, az orvos jelentése szerint mégis szívelégtelenségben hunyt el. A három börtönőr hazamehet, csak lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el velük szemben.
A Hír TV szerint áprilisban és márciusban kerültek fel a Facebookra friss fotók a Szombathelyen fogvatartott férfiről, aki munkahelyeként az „Eötvös Gengszter Képző És Büntetésvégre Hajtó Intézményt” jelölte meg.
A Blikk szerint két hónapig feküdt kómában a fiú, de nem tudták már visszahozni.
Kedden délután tűnt el egy rab a fűzhalmi juhászat területéről.
Egy fiatalkorú rabtársa támadt rá februárban a rablással gyanúsított T. Mátéra, aki egy héttel az eset után szabadult volna. Azóta is kómában fekszik.