#rablás

Négy embert rabolt ki a fegyveres páros
 

Négy embert rabolt ki a fegyveres páros

A lakosság segítségét kérve keresi a rendőrség azt a két huszonéves férfit, akik egy hete négy embert kötöztek meg és raboltak ki egy rákospalotai lakóházban - értesült a HavariaPress.

MTI MTI



Gyerekek rabolták ki társukat
 

Gyerekek rabolták ki társukat

Az utcán rabolt ki, majd vert meg egy 11 éves fiút két másik gyerek még kedden Kölcsén; az ügyben csütörtökön tett feljelentést a bántalmazott fiú apja a rendőrségen.

MTI MTI

Tizenévesekből álló rablóbandát kaptak el
 

Tizenévesekből álló rablóbandát kaptak el

Egy március elején elkövetett, előre eltervezett rablás elkövetőit kerítették kézre a dunaújvárosi rendőrök - írja a Dunaújvárosi Hírlap. A trió tagjai tizenhét, tizennégy és tizenkét éves fiatalok, akikről kihallgatásukon kiderült, korábban is többször támadtak meg embereket az utcán.

hvg.hu hvg.hu


Kétszerannyi rablás Budapesten
 

Kétszerannyi rablás Budapesten

Duplájára nőtt a rablások száma a fővárosban és Pest megyében az első negyedévében a tavalyi első három hónaphoz képest. A közelmúltban két Budapesten és az agglomerációban elkövetett sorozatrablást derítettek fel.

MTI MTI

Rablási kísérlet Kecskeméten
 

Rablási kísérlet Kecskeméten

Fegyvernek látszó tárggyal próbált meg kirabolni egy kecskeméti csemegeüzletet egy férfi szerdán. A rabló zsákmány nélkül menekült el a helyszínről.

MTI MTI

Időseket raboltak ki harisnyában a pápai rablók
 

Időseket raboltak ki harisnyában a pápai rablók

Előzetes letartóztatásba helyeztek négy embert, akit a pápai rablássorozat elkövetésével gyanúsítanak - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.Egy 44 éves és egy 25 éves pápai lakost, valamint két fiatalkorú gannai lakost gyanúsít a rendőrség azzal, hogy tavasszal Pápán és környékén főleg idős emberek otthonaiba betörtek és kirabolták őket - mondta Nagy Ákos, főhadnagy, a Pápai Városi Rendőrkapitányság nyomozóosztályának vezetője Gannán, sajtótájékoztatón.

MTI MTI











Gyerekek raboltak gyerekektől
 

Gyerekek raboltak gyerekektől

Két rablást is elkövetett egy háromtagú gyermekcsoport Nyíregyházán, a 14. életévüket még be nem töltött lányok és fiú ellen eljárás indult, amelyről a rendőrség értesítette a gyámhivatalt is - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság.

MTI MTI