#rabló

Gyerekrablók Szerencsen

Gyerekek téptek ki táskát egy idős asszony kezéből a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen, zsákmányukkal nem jutottak messzire, elfogták őket - közölte a megyei rendőrség.

MTI

Fiatal rablókat kaptak el Miskolcon

Négy fiatal kirabolt egy 19 éves férfit Miskolcon. A rendőrség a gyanúsítottakat elfogta, és csoportosan elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított ellenük, egyben kezdeményezte előzetes letartóztatásukat - közölte a rendőrség.

MTI




Elfogták a fideszesekre támadó angyalföldi rabló fiút

Elfogta a rendőrség azt a 14 éves fiút, aki még augusztus 17-én a főváros XIII. kerületében, az Angyalföldi utcában két, pártszórólapot osztó fiatalembert vélt politikai hovatartozásukat becsmérelve megszólította, majd késsel fenyegetőzve értékeiket követelte - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn.

MTI






Nyolc rabló támadt két juhászra Nyírteleken

Fiatalokból álló, nyolc tagú rablóbanda támadt két juhászra Nyírtelek határában; mindkettőt megverték, az egyik súlyos, a másik könnyű sérüléseket szenvedett a bántalmazás során - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn.

hvg.hu

Gyerekekből álló rablóbanda Hernádnémetiben

Az iskolarendőri hálózatnak is köszönhető, hogy sikerült leleplezni egy gyermekekből álló rablócsoportot, amely heteken át félelemben tartott egy férfit a Borsod megyei Hernádnémetiben - közölte a rendőrség szerdán.

hvg.hu