Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Négy fiatal kirabolt egy 19 éves férfit Miskolcon. A rendőrség a gyanúsítottakat elfogta, és csoportosan elkövetett rablás megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított ellenük, egyben kezdeményezte előzetes letartóztatásukat - közölte a rendőrség.
A négy rabló - akik közül a legfiatalabb 15, a legidősebb 18 éves - a múlt hétvégén megállított egy fiatal párt. A 19 éves fiatalembertől pénze és aranygyűrűje átadását követelték. A rablók a pénzt, mindössze 500 forintot, megkapták, a gyűrű azonban nem jött le a megfélemlített férfi ujjáról, ezért a támadók megütötték, és elmenekültek a helyszínről. A rendőrség egy órán belül elfogta őket.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.
A két tanker összeütközött, egyelőre nincs nyoma annak, hogy támadás miatt gyulladt volna ki a két hajó.
Bói Loránd 2022 óta dolgozott a tárcánál.